Amerikai staffordshire terrier

Péter Friesz

Magasság: 43-46 cm

Súly: 25-30 kg

Méret: Közepes

Szőrtípus: Rövid szőrű

Szín: Barna Fehér Fekete Vörös Bézs Csíkos Ezüst

Jellemzők:

Harapásra való hajlam - 2
Ápolás és tisztántartás - 5
Vedlési szint - 3
Taníthatóság - 3
Játékosság - 5
Ugatás - 2
Házőrző képesség - 3
Harapási potenciál - 4
Lakásban tartható - 3
Gyerekbarát - 4
Macskabarát - 3
Egészség - 4
Mozgásigény - 5
Hízékonyság - 2
Kezdő gazdiknak - 1

Amerikai staffordshire terrier története

A fajta megismerését legjobb egy rövid visszatekintéssel kezdeni, “a jelened gyökereidben rejtőzik” elv alapján. A történet a középkori Anglia marhaterelő és – lefogó kutyáinál, a [v~17~bulldogoknál] kezdődik. Ezeket a hatalmas tömegű, masszív felépítésű ebeket senki se tévessze össze a jelenkor [v~28~angol bulldogjaként] ismert kutyájával. A cirkuszi látványosságok iránt fogékony kor vállalkozó szellemű képviselői hamar felismerték, hogy a mészároskutyák nagyra becsült tulajdonságai más területen is remekül hasznosíthatók, s ezzel el is érkeztünk az állatviadalok szégyenletes korszakához.

A hihetetlen népszerűségnek örvendő rendezvényeken a bulldogok nemcsak medvékkel, farkasokkal küzdöttek sikeresen, de egymással is véres harcokat vívtak. Az 1700-as évek végén azonban már bulldog és vadászterrier keverékek is megjelentek a viadalokon. Tulajdonosaik e keresztezésektől nagyobb fürgeséget, kitartást (értsd: a harcban való sikeresebb részvételt) vártak, amit ezek a bulldogoknál kisebb termetű kutyák igazoltak is, olyannyira, hogy néhány év alatt gyakorlatilag kiirtották közvetlen őseiket a harci arénákból. Az 1800-as évek elején a bulldog és terrier keverékek tenyésztése két irányba folyt Angliában: az egyik James Hinks nevéhez fűződik (az angol bullterrier megteremtője), a másik pedig a bányáiról és nehéziparáról híres Staffordshire-vidékre volt jellemző – ennek köszönheti létét és nevét a mai staffordshire.

Erre az időszakra tehető az Európából Amerikába irányuló tömeges kivándorlás megindulása is: a jobb élet reményében hajóra szállók nemcsak ingóságait, de veterán bulldogjaikat, illetve bulldog-terrier keverék állataikat is magukkal vitték. Ezek a kutyák az Újvilágban nemcsak meghonosították a viadalok “nemes” intézményét, de egymással folyamatosan keveredve számtalan – vidékenként, sőt gyakran városonként eltérő – változatot hoztak létre. Ezek a színükben és méretükben is jelentősen különböző típusok rendkívül változatos neveken váltak ismerté, azonban mindegyik elnevezés utalt ezen kutyák harci eredetére, illetve felhasználásukra.: pit dog (a viadalokra használt földbeásott verem, vagy palánkkal lekerített térség angol neve: pit), yankee terrier, yankee bulldog, hogy csak néhányat említsek. Esetükben egyetlen tenyésztési cél létezett: a kutyaviadalra való alkalmasság, a küzdelmekben remélt jobb eredményesség. A “jobb marad életben” kegyetlen szelekciós gyakorlat azonban elindított egyfajta homogenizációt: hamar kiderült ugyanis, hogy a legnagyobb fizikai erőt a legnagyobb kitartással és fürgeséggel egy bizonyos méretkategória testesíti meg, s ez a 45-50 cm-es marmagasság a kb. 25-30 kg-os testsúllyal párosulva. A többé-kevésbé kialakult méreteken túl azonban még mindig számtalan típus létezett, elsősorban a fejforma és a testfelépítés területén jelentkeztek a legszembetűnőbb különbségek. Ne felejtsük el, hogy ekkor még nem a legelőnyösebb küllemre való törekvés volt a tenyésztői munka alapja, hanem a tökéletes fizikum és küzdőszellem kialakítása volt a cél. Az 1898-ban, a Michigan államban Detroitban megalakult a United Kennel Club mindenesetre megkezdte ezen kutyák regisztrálását – amerikai pit bull terrier néven.

Akadtak azonban olyan tenyésztők és más kutyabarátok, akik szerint e pompás állatokat céltalanul véreztették el a kegyetlen viadalokon és a bennük rejlő bámulatos képességeket oktalanul elpazarolták. Ezért tervszerűen láttak hozzá kutyáik keresztezéséhez, a fizikumon túl immár súlyt helyezve a jellem, a karakter és a mindennapi használhatóság kérdésére is. Céljukat, hogy az egykori gladiátorból az embert mindenekfelett tisztelő és szerető, kiegyensúlyozott idegrendszerű, nagy munkabírású, sokféle célra felhasználható ebet alkossanak, teljes mértékben sikerült elérniük. Nekik köszönhető, hogy az amstaff olyannak alakult ki, mint amilyennek ma ismerjük: a végtelenségig játékos, kedves és odaadó társ, aki azonban kész bármi áron megvédeni szeretteit és a reá bízott értékeket.

Az évtizedekig tartó tenyésztői munka eredményeként az egykori viador egyedektől származó “show változat” egyre jobban elkülönült a továbbra is kutyaharcra használt állománytól. Az új változat – hiszen ekkor, nagyjából a századforduló környékén még nem beszélhetünk önálló fajtáról – egyre népszerűbbé vált és elkötelezett hívei szükségét érezték annak, hogy kedvenceiket határozottan megkülönböztessék a véres felhasználásra utaló s éppen ezért rosszul csengő pit bull nevet viselő kutyáktól. Néhány többé-kevésbé találó változat elterjedése után, melyek közül érdekességként érdemes megemlíteni az amerikai bullterriert, végül az Amerikai staffordshire terrier elnevezés honosodott meg és talált elfogadásra a tenyésztők részéről. Az American Kennel Club is ezen a néven kezdte törzskönyvezni őket 1936 nyarán, s ekkor alkották a fajta standardját, amely azóta változatlan formában áll fenn. A másik szervezet, az UKC (illetve a később alakult American Dogbreeders Association, röviden ADBA) egyébként a mai napig csak a pit bull terrier elnevezést fogadja el, s nem “vesz tudomást” az amstaff – mint önálló fajta – létezéséről. A legnagyobb nemzetközi kutyás szervezet, az FCI viszont csak és kizárólag az amerikai staffordshire terriereket regisztrálja, s ezzel nem a pit bull, mint hajdani gladiátor ellen tüntet. Arról van csupán szó, hogy az UKC -, illetve ADBA – törzskönyvvel rendelkező kutyák tenyésztőinek körében csak nemrég vált általánossá a küllemre való tenyésztés, így a pit bullok esetében még nem beszélhetünk szigorúan rögzített fajtaleírásnak többé-kevésbé megfelelő állományról. A fejtípusok sokfélesége, a tág mérethatárok miatt a pit bull terrier (még) nem nevezhető – szaktenyésztői értelemben vett – kiforrott, önálló fajtának. Egyik legfontosabb jellemzője az a hihetetlen életkedv, amely rögtön átragad mindenkire a környezetében. A feléje barátságosan közeledővel kész rögtön barátságot kötni, legyen az, ember vagy kutya. Azonban, ha a helyzet megköveteli, kész bármikor rendelkezésre állni és engedelmeskedni a parancsnak – s ezt nem gépiesen, valami beidegződés hatására teszi, hanem sokkal inkább azért, hogy gazdája kedvében járjon. Számára a legfontosabb, hogy családjának körében lehetőleg a figyelem középpontjában tartózkodhasson, s valóban együtt élhessen szeretteivel. Az igazi tenyésztők éppen ezért fordítanak megkülönböztetett figyelmet a karakter kérdésére és csak tökéletesen kiegyensúlyozott idegrendszerű egyedeket párosítanak. Ne feledjük, olyan kutyáról beszélünk, amelyet fizikai adottságai messze a többi kutya fölé emelnek.

Külleme

Általános megjelenés: Méretéhez képest nagy erő benyomását kelti, jó felépítésű, izmos, de fürge és kecses, környezete iránt fogékony. Zömöknek kell lennie, nem hosszú lábúnak vagy könnyed felépítésűnek. Bátorsága közmondásos.

Fej: Közepesen hosszú, széles és mély koponya, határozottan kiálló pofaizmok, kifejezett stop. Fülek: magassan tűzöttek, kupírozottak vagy kupírozatlanok, az utóbbi előnyben részesítendő; a kupírozatlan fülek legyenek rövidek és rózsa fülek; a teljesen lógó fülek büntetendőek. Szemek: sötétek és kerekek, egymástól távol és mélyen ülők; a rózsaszín szemhéj hiba. Pofa: közepesen hosszú, gömbölyű a felsőrésze, a szemek alatt hirtelen csapott; jól fejlett állkapocs, az ajkak zártak és nem lazák; ollós harapás. Az orr teljesen fekete. Nyak: Enyhén ívelt, elkeskenyedik a vállaktól a koponya irányába; lebernyegektől mentes, közepes hosszúságú. Vállak: Erősek és izmosak; a mar széles és ívelt. Hát: Viszonylag rövid, enyhén lejt a vállaktól a farig; a far enyhén ívelt a faroktőig. Mellkas: Jól ívelt, messze hátra nyúló és jól zárt bordákkal. A melső végtagok meglehetősen messze helyezkednek el egymástól, hogy elegendő helyet biztosítsanak a mély és széles mellkas számára. Farok: A kutya testéhez viszonyítva rövid, alul tűzött a vége felé elkeskenyedő; nem lehet kunkorodó vagy visszahajló. Nem lehet csonkolt. Végtagok: A mellső végtagok egyenesek és párhuzamosak, erős és kerek csontúak; a hátulsó végtagok erősek és izmosak, a csánknál nem fordulnak sem kifelé sem befelé, a lábfejek középméretűek, jól íveltek és zártak. A járásmód legyen ruganyos, nem gördülő vagy poroszkáló. Szőrzet: Rövid, sűrű, merev szálú és fényes. Szín: Bármilyen szín engedélyezett, de a teljesen fehér vagy a 80%-ban fehér, fekete cser, májszínű nem előnyös. Méret: A magasság és a súly egymással arányos. A kanok marmagassága 46–48 cm, a szukáké 43–46 cm. Hibák: Hibának számít a: májszínű orr, világos szemek, túl hosszú vagy rosszul tartott farok, előre vagy hátra harapás.

Jelleme

Az amstaff jellemének megértéséhez gondoljunk vissza a fajta kialakulásának történetére, egyik oldalon a súlyos egyéniségű és izomzatú bulldog, a rakoncátlan marhák elfogása, majd a kegyetlen állatviadalok során edződött kemény munkakutya. Míg a másikon az élénk idegrendszerű és fürge mozgású vadászeb, a terrier áll. Őseitől kizárólag a legjobb géneket örökölve a bulldog-terrier keverékek addig soha nem látott módon egyesítették magukban a hihetetlen erőt, a gyorsaságot és a kitartást. A fizikai jellemzőkön túl azonban ezen kutyák jelleme volt az, amely számtalan generációjuk sikerét biztosította a kutyaharcok történetében. Ezt a kegyetlen iskolát járta végig az amstaff közvetlen őse, s ez biztosította a fizikálisan vagy mentálisan gyenge példányok kiszűrését, s jutatta továbbtenyésztési lehetőséghez kizárólag a legjobb egyedeket. A viadorebekben nagyra értékelt tulajdonságok, a szilárd, karakán jellem, a kombinálókészség és jó helyzetfelismerés, valamint a magasszintű intelligencia, ezért szereztek híveket ezeknek a kutyáknak, s az elkötelezett, lelkes tenyésztők erre az alapra építve alakították ki az egykori harcosokból a mai, modern fajtát. Az amstaff ma is őrzi őseinek egyéniségét, kemény és rettenthetetlen munkakutya, akinek lényétől idegen a félelem, vagy bármiféle megalázkodás, ugyanakkor bármikor kapható egy kis játékra, bolondozásra.

Nevelése, igényei

Az első naptól kezdve, ahogy hozzánk kerül következetes nevelést igényel. Ha kiegyensúlyozott, magabiztos kutyát szeretnénk, akkor 14-16 hetes koráig ismertessük meg szinte minden olyannal, amivel élete során találkozni fog.

Ismertessük meg:

Elengedhetetlen a mindennapos mozgás, [a~77~sétálás]

Ápolás, kozmetika

Egyszerű és nincs vele sok dolgunk, a szokásos köröm, fül ápoláson kívül csak a vedlesi időszakban kell többet foglalkozni a szőrevel.

Fajtabetegségek

Amiről érdemes szót ejteni az az ataxia és a csípőízületi [a~45~diszplázia]. Szerencsére mindkettőre létezik szűrés!

Mire figyeljünk kölyök kutya vásárlásakor?

Fontos hogy, ha vásárolunk akkor csak tenyésztőtől. Érdemes körülnézni több tenyésztőnel is, ki kell választani melyik az a kennel ahol az igenyeinkhez legközelebb állnak a kutyák! Fontos megnézni a szülőket (a kan általában nem ott lakik!) illetve a kennel többi kutyáját, hogy kapjunk egy átfogó képet, mire is számíthatunk, milyen lesz a kutyánk ha felnő! Hiszen minden kiskutya aranyos, és szép, de ha a szülei nem tetszenek akkor nagy csodára ne számítsunk! Fontos még a szülők kötelező egészségügyi szűréseinek megléte, mint az ataxia, csípőízületi-, könyökízületi diszplázia.

Tenyészet

Friesz Péter vagyok a Ghost Town kennel tulajdonosa! Az első AmStaff kutyámat 2012 Ben vásároltam hosszú úgy fél éves keresgélés után! Ő Rooney (Holmes Rooney of Valley Keeper). Azonnal beleszerettem a fajtaba, és tenyésztője hatására elkezdtem kiállításokra járni! A többi már történelem..... Mivel imádom a fajtát ezért arra törekszem, hogy a fajta maradjon meg olyannak amilyen az a standardban szerepel!

Gyakran ismételt kérdések

Sütiket használunk a felhasználói élmény érdekében