New York-i vízbe fojtások
New York-i kutya vízbe fojtások.
Lukács Gabriella
A kóbor kutyák elszaporodása és a veszettség terjedése Amerika és Európa szerte óriási gondokat okozott az 1800-as években. Sokan sokféle módon próbálták megoldani a problémát, hazánkban is akkoriban vezették be az ebadót. New Yorkban pedig a vízbe fojtást. Amit hihetetlen módon humánus módszernek tartottak, ugyanis ezt megelőzően a nyílt utcán ölték le a gazdátlan ebeket így legalább nem látták a lakosok a kutyák megölését így el tudták fordítani a fejüket. Az új módszer 1855-ben került bevezetésre, innentől 24 óra állt az ember rendelkezésére, hogy elcsatangolt kedvencét visszakérje a hatóságoktól. Ennek lejárta után vízbe fojtásra került a szerencsétlen állat.
Az igazsághoz tartozik, hogy New Yorkban is volt ebadó, 3 dollárt kellett fizetni a városi kutyák után, de ez nyilván nem gátolta meg, hogy ezek az ebek kiszökdössenek és gazdátlanul rohangáljanak városszerte. Az önsétáltató kutyák pedig keveredtek a kóbor kutyákkal, terjesztve a veszettséget egymás között és persze növelve a kutyapopulációt.
A vízbe fojtást William MacKellar, New York első rendőrfőnöke vezette be. Az új eljárás szerint minden nap befogdosták a kóborló ebeket és az East River mentén felállított karámba gyűjtötték őket, míg értük nem jöttek vagy vízbe nem fojtották őket. A vízbe fojtás úgy történt, hogy egy nagyobb ketrecbe betereltek annyi kutyát amennyi befért és egy csörlővel belógatták őket a folyóba, megvárták míg megfulladnak, majd 6 perc elteltével kiemelték a ketrecet. A nagytestű kutyákat, amiket nehéz lett volna vízbe fojtani, egyszerűen agyonverték.
A New York Times egy korabeli cikke szerint a kutyák holttesteit aztán a Barren-szigetre szállították és termékeket gyártottak belőlük. A cikk írója szerint jobb, ha a nagyközönség nem szerez tudomást arról milyen termékeket.
A New York Times-ban egy ízben így írtak a módszerről: nem egy kellemes eljárás, de még mindig jobb, mintha a lakosoknak rettegniük kellene, hogy meg harapja őket egy kutya az utcán. A cél az volt, hogy New York akárcsak Velence (ahogy az újságban hivatkoznak rá) kutyamentes legyen.
És ne felejtsük el, hogy egy-egy ilyen kutyaharapás a veszettség miatt sok esetben végzetes volt, így nyilván nem kellett nagyon győzködni a közvéleményt, miért indokolt szegény kutyák brutális leölése.
1880-ban több, mint 8000 kutyát öltek így meg. A rendelet szerint, ha egy kutyán nem volt nyakörv és sárgaréz biléta, akkor azonnal meg kellett ölni. Ekkoriban minden nap 15 főállású kutya begyűjtő járta a város utcáit. Ezek a begyűjtő emberek fejpénzt kaptak a kutyák után (25-50 centet) ezért aztán az is megesett, hogy a tulajdonos kezéből tépték ki a kutyát, hogy megkapják érte a pénzt.
A Harper’s Weekly arról számolt be, hogy a befogott kutyákat 24 óráig tartják, ha ez idő alatt nem jelentkezik a gazda és nem fizeti ki a 2 dolláros díjat érte, akkor megölik. Mindazonáltal a különleges, drágának tűnő, ápolt kutyákat néha több napig is tartották, hátha jelentkezik a gazda, de összességében a befogott kutyusok kevesebb, mint 5%-át váltották ki időben.
Természetesen már ekkor is voltak kutyaszerető emberek és egy idő után egyre többen adtak hangot nem tetszésüknek az állatkínzó módszer kapcsán. A kérdéssel 1888-ban Abram Hewitt polgármester kezdett végre érdemben foglalkozni. Hewitt feladata lett volna egy humánusabb módszer bevezetése. Megkezdődtek a kísérletezések a kutyák más módon történő megölésére. A cél a fájdalommentesség és a gazdaságosság lett volna. Az áramütéssel való megölésük költségesnek bizonyult, a széndioxiddal történő mérgezés szintén. Végül a leghatékonyabbnak és legkíméletesebbnek a kloroformmal történő megölésüket tartották (2 perc alatt beállt a halál). De ennek bevezetéséig még további vizsgálatok volt szükség és persze addig is folytatódtak a vízbe fojtások.
A változásra 1894-ig kellett várni ekkor sikerült John P. Haines-nek, az Amerikai Társaság az Állatkínzás Megelőzésére (ASPCA) elnökének keresztül vinnie törvényjavaslatát a törvényhozáson. Ekkortól kezdve a befogott állatokat az East River melletti 102. utcában épült menhelyre voltak kötelesek vinni. És a városban a vízbe fojtásokat beszüntették.
A menhelyen a beteg, rühes, koszos állatokat is legalább 48 órán át tartották, hátha értük jön valaki. Az egészséges egyedeket tovább is. És eközben jól bántak velük, etetve, gondozva voltak. Minden állatnak megpróbáltak otthont találni, és ha ez egy ideig nem sikerült, akkor gázzal ölték meg őket (12 másodperc alatt meghaltak).
1895-re Brooklynban (mely ekkor még külön álló város volt) is megszüntették a vízbe fojtásokat és az ottani kóbor állatokról való gondoskodás is átkerült az ASPCA kezébe.