Viktória királynő kedvencei

Viktória királynő kedvencei iránti rajongása világszerte ismert. A teljes állatállományát felsorolni is nehéz lenne, de íme egy kis ízelítő belőle.

Lukács Gabriella

Hála a filmeknek és sorozatoknak a világ királynő lázban ég! Lassan mindent tudni vélünk Sissiről, Viktóriáról és II. Erzsébet királynőről. De minket gazdikat az is érdekel, milyen állataik voltak.

Íme Viktória királynő kedvencei

A királyné gyermekkorától nagy állatbolond volt. Egyik leghíresebb kedvencét Dash-t 14 évesen kapta, Dash egy [v~102~Cavalier King Charles Spániel] volt. Dash sajnos korán meghalt, mindössze 7 évvel később 1840.-ben. Abban az évben mikor Viktória és Albert egybe keltek. Ekkoriban Viktóriának két másik kutyája is volt Nero az agár és Hector a masztiff illetve Albert is hozott magával egy Eos nevű agarat a családba.

Volt egy kis papagájuk is ekkoriban. Később pedig egy Afrikai szürke papagájuk lett.

Kecskék a kastély parkban

Hogy kerültek kecskék a kastély parkba?

Még 1837-ben Viktória két kecskét kapott ajándékba a Iránból, akik olyan jól érezték magukat a Windsori kastély parkjában, hogy népes kecske nyájat alapítottak.

Nagyobbacska kedvencek

A királynének volt egy szamara Jacquot és egy pónija Picco. Melléjük érkeztek Alma és Flóra a Shetlandi pónik Viktor Emanuel király ajándékaként.

A királyné mindig is szeretett lovagolni, de egyik lovát különösen szerette John Brown-t, akit szeretett férje halála után kapott. John Brown segített neki kilábalni a depresszióból és a gyászból.

És persze a kutyák…

Islay nevű kiskutyája szintén az egyik kedvence volt, több portré és szobor is készült róla. Sajnos csupán 5 éves volt mikor meghalt miután összeverekedett egy macskával és alul maradt a harcban.

Ezután egy ideig a [v~471~pomikkért] rajongott a királynő. Egy időben nem kevesebb, mint 35 ilyen kis kutyája volt. 1891.-ben 6 kutyusa is szerepelt a [a~142~Cruftson] Fluffy, Nino, Mino, Beppo, Gilda, és Lulu.

A [v~243~mopszokért] sem kevésbé rajongott összesen 36 mopsza volt.

De volt sky terrierje, [v~108~csau csauja], pekingi palotapincsije, skót farkas agara és [v~333~skót juhásza], [v~358~tacskója], [v~80~border collieja] és keverék kutyái is.

Az első pekingi Angliában

A királyné egyik kutyája egy [v~287~pekingi palotakutya] volt, akit John Hart Dunne kapitány hozott el a Pekingi Nyári Palotából és ő ajándékozta Viktóriának.  A kiráynő Looty-nak/ Lootie-nak nevezte el. A kapitány naplójában a következőképpen írt a kiskutyáról: Kisebb, mint bármelyik King Charles, ezüst harangocskák lógnak a nyakában, az emberek azt mondják róla, hogy a legtökéletesebb kis gyönyörűség, akit valaha láttak. Később úgy mesélt róla, hogy Looty volt a legkisebb és messze a leggyönyörűbb kisállat egész Angliában. 

A királynőnek voltak kedveltebb kutyái, mint Looty így a kapitánynál kevésbé volt lenyűgőzve a kiskutyától és nem látta el kitüntetett figyelemmel. Looty-t megfestették persze, de azontúl a windsori kastély fő kenneljében élte le élete következő 12 évét, a többi kutyával melyek nem a királyné közvetlen közelében éltek.

Nyilván a több tucat állatát nem egyformán szerette a királynő, de még a hanyagoltabbaknak is királyi gondoskodás jutott.

Mi sem bizonyítja jobban kedvencei iránti szeretetét, mint, hogy halálos ágyán is azt kérte, hogy tegyék mellé Turrit a pomitját.

Sütiket használunk a felhasználói élmény érdekében