A kutya helye az emberi családban

Mára azt mondhatjuk, hogy a kutyák az emberi családok szerves részei, de vajon mit tudunk arról, hogy pontosan milyen szociális szerveződésben élnek velünk, emberekkel. Sokan, sokféleképpen írják le kapcsolatukat a kutyájukkal, vannak, akik inkább barátként, míg mások inkább „gyerekpótlóként” tekintenek rájuk.

Ennek ellenére mind a mai napig fellehetőek olyan képzési módszerek, un. dominancia gyakorlatok, amelyek során korántsem úgy viselkedünk a kutyával, mintha családtag lenne. Ilyen nevelési eljárás például, amikor a kutya megetetése előtt a gazda eljátssza, hogy beleeszik a kutya táljába, vagy hogy a kötélhúzás végén mindenképpen a gazdának kell „nyernie”. Ezek a kevésbé kutyabarát, olykor félelmet és szorongást okozó „tanítási” módszerek az 1930-as években tevékenykedő Rudolf Schenkel viselkedéskutató nevéhez fűződnek. A kutató farkasok szociális viselkedését tanulmányozta mesterségesen kialakított kisebb csoportokban.

A véletlenszerűen egymás mellé kerülő, nem rokon egyedek a rangsor kialakulásáig versengenek egymással, a fogságban tartott farkasokra tehát az agresszív magatartás volt jellemző. Az egyedek között fennálló állandó a feszültséghez, az alárendeltek rendszeres elnyomásához, és a domináns falkatagok folyamatos zaklatásához az is hozzájárult, hogy a farkasok viszonylag kis helyre voltak beszorítva, nem tudtak kellőképpen szétszóródni. 

A farkasok természetes körülmények között hároméves korukra elhagyják a csoportot, amire fogságban nem volt lehetőségük, és ez további abnormális viselkedések kialakulását eredményezte. A kutató megfigyeléséből született meg a dominancia-teória (falkavezér-, alfa-teória), amelyet a kutyák szociális viselkedésére is kiterjesztettek, és amely nagyban meghatározta az 1980-as és 90-es évek nevelési alapelveit és kiképzési technikáit. A teória értelmében a konfliktusok, nemkívánatos viselkedések számának csökkentéséhez és elkerüléséhez a gazdának a kutyával szemben dominánsan kell viselkedni, vagyis olyan nevelési módszerekre van szüksége, amivel a kutyát alárendeltségre kényszeríti. Sajnos még mindig vannak olyan „kutyakiképzők”, akik a gondolkodás nélkül a kutyát erőszakkal a hátára fordítják, ha az megtagad valamilyen utasítást.

A 21. század elején, David Mech munkájának köszönhetően jelentős szemléletváltás indult el, hiszen az etológus vadon élő farkasok megfigyeléséből megállapította, hogy a farkasfalka valójában egy rokoni családot képez, aminek az élén a falkát alapító, nem rokon, szülői pár áll, és velük élnek a fiatal utódaik. Az ilyen falkákban ritka a dominanciaharc, és a szaporodó pár képes agresszió nélkül fenntartani a csoport harmóniáját, és irányítani a családtagokat.

A család működését nem lineáris hierarchia jellemzi, például a kutatók megfigyelték, hogy ínséges időben a farkasszülők hagyják, hogy a fiatalok egyenek elsőként, ahelyett, hogy először magukat szolgálnák ki. A család minden egyes tagja saját döntési jogkörrel rendelkezik, és a magasabb státuszúak csak ritkán élnek vissza az előjogaikkal.

Kóbor kutyák vizsgálatából kiderült, hogy a gazdátlan kutyák nem alkotnak családi rendszert, a csoportméret és a társas szerveződés erősen az élőhelytől, a tápanyag ellátottságtól függ, illetve, hogy milyen rokonsági kapcsolatokban vannak az egyedek. Tehát a kutyák szociális szerveződése nem hasonlítható sem a fogságban, sem a természetben élő farkasokéhoz.

Mindamellett mára az emberi családot tekinthetjük a kutyák természetes közegének, hiszen a domesztikációs folyamat eredményeként a kutya mind genetikailag, mind szocializációjában különbözik a farkastól. Ugyan a kutya és az ember nincs rokonsági kapcsolatban, de azt mondhatjuk, hogy kutya valójában egy családmodellben él az emberrel, ahol a gazdák töltik be a természetes apai vagy anyai vezetői szerepet, hiszen ők az idősebbek és a tapasztaltabbak. A békés és biztonságos együttélés alapja, hogy a kutyák, a gyerekekhez hasonlóan, csak korlátozott döntési jogokkal rendelkeznek, és az irányítást, a fontos dolgokban való döntést a gazdák végzik. A gazda a „szülői” szerepét leginkább következetes kommunikációval, határok szabásával, és szabályok bevezetésével képes létrehozni, és fenntartani. 

(A Kutyakötelesség c. könyvben számtalan együttélési szabály fontosságáról és megtanításáról olvashatunk.)