Igor története

A mi kis történetünk a kitartásról és a reményről fog szólni, arról, hogy soha ne adjuk fel.

Igor az akkor 2 éves moszkvai őr kutya 2020. augusztusában reggel a nasi osztás után a pincéből nem tudott felmenni a lépcsőn. Annyira nem sikerült neki, hogy végül teljesen összerogyott és a lépcsőn feküdt végig. Nagy nehezen a 70kg-os testét nővéremmel cipeltük ki az udvarra. Ott csak feküdt, lábra állni már nem tudott és köhögött. Azonnal hívtuk az állatorvost, aki adott neki antibiotikumot, gyulladáscsökkentőt hátha segíteni fognak. Mivel másnapra sem javult, felvittük a szombathelyi állatkórházba, ahol minden vizsgálata negatív lett (endoszkópia, vérvétel, vizelet, röntgen). Javasolták, hogy másnap hozzuk vissza, hogy Dr. Peresztegi Attila is megvizsgálhassa, aki nagyon ért a mozgásszervi gondokhoz. 

Így másnap ismét nagy nehezen beraktuk a kocsiba, majd ölbe vittük be a vizsgálóasztalra. Az idegei épek voltak, mert a csípésre reagált, viszont nyaktól lefelé teljesen lebénult mind a négy lábára. Nagyon megijedtünk, hogy most mi lesz, hogy fog így élni tovább, mi hogy fogjuk tudni ezt végig csinálni. Ekkor mondta a Doktor úr, hogy a polyradiculoneuritis nevű betegség gyanúja merül fel a vizsgálatok eredményei alapján. Ami egy alattomos betegség, senki nem tudja, hogy miért alakul ki, viszont van esély a gyógyulásra. Lehet, hogy 1 hétig tart, de lehet, hogy több hónapig..

Így megkezdődött a mi nagy küzdelmünk.

Megmutatták, hogy ha a vizeletürítésre is képtelenné válna, akkor, hogy kell a hasat nyomva segíteni neki. Beszereztünk rengeteg pelenkát, masszírozót és reménykedtünk. Mindennap többször átfordítottuk a másik felére, hogy ne legyen felfekvése, de az éjszakai alvásoknak teljesen búcsút intettünk. Minden éjszakát végig sírt, egyszer azért, mert már kényelmetlen volt neki a baloldalon fekvés, aztán bepisilt, bekakilt, majd a másik oldalán volt rossz feküdni. Cseppet sem volt egyszerű, de igyekeztünk és a skót juhászunk Bella is mindig mellette volt. Interneten nézegettem utána, hogy milyen gyakorlatokkal lehet segíteni neki, ami legtöbbször 20kg-s kutyákon végeztek nem pedig 70. Így maradt, hogy mindennap többször masszíroztuk az izmait, próbáltuk felállítani, ösztönözni arra, hogy használja a lábait stb. 

Végül Igor október 7-én ült fel magától legelőször és szépen fokozatosan elkezdett javulni az állapota. Először még csak úgy ment, mint egy robot, aztán utána már inkább egy vízilóra hasonlított a járása, mindig csapkodta a mancsait. Körülbelül két hétbe telt, mire újra rendesen tudott járni.

Ez a közel 2 hónap a végtelenségnek tűnt, de mindig bíztam abba, hogy egyszer sikerül újra járnia.

Soha nem szabad feladni, ha egy apró reményt is látunk arra, hogy változás érhető el. Igornál én ezt akkor láttam, mikor a tappancsok közötti szőrt megcsikizve épp, hogy megmozgatta a lábát. Ez volt az első jel, hogy van remény arra, hogy még lábra áll.