Középkori kutyatartás

A középkorban első virágkorát élte a kutyázás. Amellett, hogy nyájőrzésre, házőrzésre és kedvtelésből is tartottak kutyákat, fellendült a kutyával vadászat is. Óriási divatja volt a vadászat minden formájának Európában, így a vadászkutyáknak is. Nagyon népszerűek lettek az agarak, de az ölebek is.

A kor kutyatartási szokásait jól tükrözik az alábbiak

Berry hercege állítólag hallott egy kutyáról, ami nem tágít szeretett gazdája sírjától ezért ellátogatott hozzá és fizetett a szomszédnak, hogy élete végéig etesse a szomorú ebet.

Egy 14. századi író így ír a kor kutyatartási szokásairól, a vadászatra tartott kutya engedelmes, kedves, jó indulatú, megteszi, amit gazdája mond neki. A különleges kutyák festményeit gyakran gazdájukkal temetik el. Míg a hölgyeknek ölebeik vannak, melyek portrékon és a sírokon szobrokként vannak megörökítve.

Egy másik író szerint:

Hölgyek és ölebek

Egy 16. századi kritikus szerint a hölgyek ölebei, csupán gazdáik örömére szolgálnak, mint a divatos ruhák és elvonják figyelmüket a sokkal fontosabb dolgokról. Elterelve a figyelmet bosszantó tétlenségükről. Ezek a haszontalan állatok, haszontalan gazdáikkal alszanak, esznek, a kocsikban utaznak és a szájukat nyalogatják. Ezen hölgyek egy része több örömöt lel ezekben a kutyákban melyek meg vannak fosztva az észtől, mint a bölcsességre képes gyermekekben.

Egy másik korabeli írásban megemlítik, hogy ezek a kis ölebek kiválóan jelzik úrnőjüknek és szeretőjüknek, ha a ház ura idő előtt hazatér.

Ebek és nemesek

Korunk vitája a kutya alhat-e ágyban vagy sem, ehet e az asztalnál a gazdáival vagy sem, nos ezek a középkorban is ugyanúgy vitatárgyát képezték. Az etikett nem engedte az állatok részvételét a társasági eseményeken, de mégsem volt ritka, hogy nemesi ünnepségeken kistermetű kutyák ültek az asztalokon vagy a gazda lábánál és uruk/úrnőjük vagy éppen a szolgák etették az ebeket.

 Olyan leírás is fent maradt mely szerint egyes urak/ úrnők az ágyukba is beengedték nem csak az ölebeket, de kedvenc vadász ebeiket is. A kutyák tehát már ekkor is sokak számára családtagok voltak és sokakat ez rémesen zavart. De sokan még a templomba is vitték kedvenceiket, mások megrökönyödésére. Egy 15. századi forrás szerint ezek a neveletlen ebek zavarják az istentiszteletet ugatásukkal és sokszor még a szentkönyvet is széttépik fogukkal.

Vadászkutyák tartása a középkorban

A nagyszerű 14. századi sportember, Gaston, a legkiválóbb középkori vadászkönyv szerzője leírja, hogy ha spániellel sétálsz számíts rá, hogy szarvasmarhákat, lovakat kerget és az agaraidat is ráveszi erre. Emellett a spánieleket ragaszkodó, hűséges, szeretetreméltó kutyáknak írja le, de mégis ők viszik bele a rosszba a többieket. Igazságtalannak tartotta azonban, hogy a spánielek kiszorítják az agarakat a vadászatból pedig nem is arra lettek tenyésztve, mint az agarak melyek Gaston kedvencei voltak. Orleans hercege azonban legjobban a spánieleket szerette és verseket írt kutyáihoz. Melyben szeretettel szól kedvenceiről:

Hagyjuk Baude-t a bokrokban dolgozni míg az öreg Briquet megpihen…. öreg fickó keveset bír már.

Korabeli leírások szerint a vadászó kutyákat akkor is nagy kényelemben tartották, ha nem a gazda ágyában aludtak. Egy gazdag előkelőség kutyái számára előírta, hogy a kutyák menedéke fából kell készüljön, 1 lábnyira megemelve a talajtól és fűthetőnek kellett lenniük. A kennelekben a fából készült, fűthető menedékből a kutyák bármikor kimehettek a napsütötte kifutóba vagy udvarba játszani egymással és emellett napi kétszer kellett őket sétáltatni füves mezőkön, ahol játszhattak és füvet legelhettek. A kenneleket naponta takarította a személyzet és minden nap cserélte a szalmát alattuk. Napi kétszer kellett cserélni a vizüket és minden reggel lecsutakolták őket friss szalmával.

A kutyái étrendje a vadászatból származó vadhús (vadászszezonon kívül is), korpás kenyér. A beteg állatoknak emellett adtak kecsketejet, bablevest, apróra vágott húst és vajas tojást.

A kutyákról vadásztanoncok és kennel fiúk gondoskodtak. Ezek a fiúk olyan 7 évesen álltak munkába a kutyák mellett.

A fiúkkal már nem bántak olyan jól. Kennel fiú az lehetett, aki szerette gazdáját és annak kutyáit is. Legalább egy fiú mindig volt a kutyákkal, éjszaka is, hogy megakadályozza a verekedést. És, ha egy kennel fiú hibázott megverték.

Ekkoriban nem voltak szigorúan szelektálva a fajták, voltak közöttük keveredések, inkább az alapján különböztették meg a vadászkutyákat, hogy mire vadásznak velük, szarvasra, nyúlra stb.

A kutyák kiképzéséről nem sok minden maradt fent, feltehetően nem véletlenül, egyfajta üzleti titokként kezelhették, mitől olyan profik egyes kennelek kutyái. Az biztos, hogy különböző vezényszavakra és kürt hangokra be voltak tanítva. Ha valamit jól csináltak jutalmazták őket, ha hibáztak büntették. És vadászat közben külön-külön név szerint bíztatták, dicsérték őket. 

Gazdáik szép szóval beszéltek velük.

Nagy figyelmet szenteltek a beteg kutyák gyógyításának. Felismerték a veszettséget, de leírják, hogy az őrültségnek más oka is lehet így 4 napos karanténba kell helyezni az állatot, hogy kiderüljön mi baja van. Emellett leírták a rühösséget is. A törött csontokat sínbe tették és az elhunyt kutyák lelkéért sokszor misét tartottak.

Ebben a kemény korban, a kemény férfiak dédelgették, ápolták kutyáikat.

Forrás: historytoday.com