Zoonózisok - állatról emberre terjedő betegségek

Jó néhány olyan élősködőt ismerünk, mely a házi kedvenceink megbetegítésén túlmenően embereket is meg tud fertőzni. Manapság a kedvencként tartott háziállatok és gazdáik között gyakran igen bensőséges a kapcsolat, ami szoros együttélést eredményez. A közös élettér és a sűrű kontaktus pedig óhatatlanul növeli annak az esélyét, hogy a háziállatokon élősködő paraziták az embereket is megfertőzzék.

Számtalan élősködőfajt ismerünk, melyek jelenléte enyhébb vagy súlyosabb állategészségügyi problémát okozhat kedvenceinknek. Ezek ellen a paraziták ellen a legtöbb állattulajdonos próbál védekezni, de az általuk okozott megbetegedések még így is jelentős részét képezik az állatorvosi ellátást igénylő eseteknek. Az élősködők kártétele két részből áll, egyrészt jelenlétükkel károsítják a gazdaszervezetet, másrészt pedig jó néhány parazita képes további kórokozók bejuttatására. Gondoljunk csak a kutyák kullancs fertőzöttségére, amikor a vérszíváson kívül a kullancsok felelősek például a babéziózist okozó egysejtű bejutásáért a kutya szervezetébe, vagy a szúnyogok zavaró hatásukon túlmenően a szívféreg lárvák behatolását okozhatják.

Most azokat az élősködőket emeljük ki, amelyek jelenléte az emberre is közvetlen veszélyt jelent, vagyis zoonotikus (állatról emberre terjedő) parazitózist okoz. Az élősködők lehetnek külső vagy belső paraziták. A legismertebb külső élősködők a bolhák, kullancsok, tetvek, atkák, szúnyogok és legyek. A belsőélősködők közé tartoznak a bélférgek, egysejtű paraziták, valamint olyan férgek, melyek a bélrendszeren kívüli egyéb szervekben élnek.

A bolhásság gyakran megkeseríti mind a házi kedvencek, mind az állattulajdonosok életét. A legelterjedtebb bolhafaj a macskabolha (Ctenocephalides felis), mely macskákon kívül kutyákat és embert is fertőzhet. De a kutyabolha (Ctenocephalides canis) is gyakori élősködő.

A kifejlett bolhák a kutyák és a macskák szőrzetében elbújva, gyakori csípésükkel és vérszívásukkal ártanak az állatoknak. Erős viszketéssel járó bőrelváltozást, ismételt vakaródzást okoznak, mely bolhanyál allergia esetén még súlyosabb tünetekben is megnyilvánulhat. Ilyenkor az állatok testén, jellemzően a faroktő, hátágyéki részen továbbá a comb oldalán kirágott, szőrhiányos, sebes foltok figyelhetők meg, ezeket nevezi a szaknyelv "hot spot"-oknak. Fiatal vagy legyengült állatoknál a súlyos fokú bolhásság, akár vérfogyottságot is eredményezhet a bolhák vérszívása miatt.

Közvetlen kártételükön túlmenően azonban a bolhák is felelősek lehetnek egyéb kórokozók terjesztéséért. Magyarországon a legismertebb ilyen kórokozó egy galandféreg faj, az uborkamagképű galandféreg (Dipylidium caninum), melyet a bolha, mint köztigazda képes terjeszteni. 

A bolhásság nem csak a háziállatokra, de a környezetükben élő emberekre is veszélyt jelent. Az embereket csípő bolha ugyanis nem csak kellemetlen, bőrkiütéssel és viszketéssel járó problémát okoz, hanem a korábban említett galandféreggel is megfertőzheti az embert.

A közhiedelemmel ellentétben a bolhásságot leggyakrabban nem közvetlenül más bolhás állatoktól kapják el háziállataink vagy az ember, hanem jellemzően a bolhás környezetből támad a kifejlett bolha az áldozatára. Ez azért lehetséges, mert a kifejlett bolhák a gazdaállaton szeretnek tartózkodni, a környezetbe jellemzően csak kényszerű hatásokra, így a gazda elpusztulásakor vagy túlnépesedés esetén vándorolnak. Ezzel szemben a bolhapeték, lárvák a környezetben fejlődnek, és rejtekhelyükön várják, hogy egy megfelelő gazdaállat vagy ember arra járjon, és a kifejlődő bolhák ráugorhassanak. Vagyis egy bolhás macska lakhelyén gyógykezelés hiányában a padlórepedések, bútorrések bolha fejlődési alakokkal telítettek, ahonnan a fertőzött állat környezetében élő többi társállat és gazdáik is ki vannak téve a bolhásság veszélyének. 

 Arról, hogy milyen komoly fertőzési kockázatot jelent egy család számára a bolhás házikedvenc, említsük meg, hogy egy nőstény bolha az első vérszívást követően, elkezd petéket termelni, naponta akár 20-50 petét is lerakhat, élete során összesen akár 2000 darabot. Ezek lepotyognak a környezetbe, ahol fejlődésnek indulnak, és néhány héten belül a lárvák bebábozódnak, majd ebben a kokonnak nevezett állapotban várják a lehetséges gazdák közeledését. Ha megfelelő áldozatot érzékelnek, akkor kikelnek, és ráugorva bolhásságot okoznak. 

Az imént leírtaknak megfelelően tehát sosem elegendő a bolhás állat egyszeri bolhaírtó kezelése, hanem minden esetben ismételt tartós hatású készítménnyel kell védeni a kedvencünket, valamennyi vele élő társával együtt. Ehhez kapcsolódóan pedig a fertőzött állat életterét is alaposan takarítani, portalanítani és fertőtleníteni kell, különben a repedésekben megbújó bolha alakok ismét támadni fognak, ezzel állandóan vissza-visszatérő bolhásságot okozva.

A kullancsok jól ismert és rettegett élősködők, melyekről a legtöbb ember már fiatal korában megtanulja, hogy óvakodni kell, nem csak kellemetlen bőrbe kapaszkodó és vért szívó jelenlétük miatt, hanem az általuk terjesztett kórokozók miatt is. Nincs ez másként háziállataink esetében sem, ahol szintén több súlyos betegséget előidéző korokozót juttathatnak a gazdaszervezetbe. Ezek a kórokozók egyes esetekben embert is fertőzhetnek, de nem kedvenceinken keresztül. Kullancscsípésre van szükség ahhoz, hogy az emberre is veszélyes baktériumok, vírusok a szervezetünkbe jussanak, vagyis egy Lyme-kóros kutya nem tudja a gazdáját megfertőzni a betegséggel közvetlen módon. A fertőződésre viszont oly módon lehetőséget teremthet, hogy a gazdájával közös élettérbe nagyszámú kullancsot juttat, melyek közül némelyik hordozhatja a kórokozót. A kertben, lakásban lepotyogott kullancsok így már veszélyt jelenthetnek az emberre, valamint a többi velünk élő háziállatra is.

Hazánkban a két legnagyobb állategészségügyi problémát okozó kullancs által terjesztett ágens a kutyák babéziózisát előidéző egysejtű, Babesia canis, valamint a Lyme-kórt okozó Borrelia burgdorferinevű baktérium. Emellett még ismerünk több olyan betegséget, mely szintén kullancs csípéssel terjed, de ezek gyakorisága kisebb, mint az előbbi kettőé. A babéziózis megfelelő kezelés hiányában gyakran végzetes kimenetelű betegsége kutyáinknak, melyet a vörösvértestekben élősködő egysejtű okoz. Miközben súlyosan károsítja a vörösvértesteket, ezzel erős vérszegénységet okozva, egyéb szervek fatális kimenetelű elváltozását is előidézheti. A magas lázzal, levertséggel, barna színű vizelet ürítésével, étvágytalansággal járó betegség néhány nappal, legfeljebb két héttel a kullancscsípést követően jelentkezhet. Amennyiben nem történik sürgősen célzott kezelés, melynek során kiirtják az egysejtű élősködőt a szervezetből, valamint a károsodott szerveket támogató infúziós és gyógyszeres beavatkozás, a fertőzött kutya gyakran nem éli túl a következményeket.

A Lyme-kór lassan, gyakran lappangó módon kialakuló betegség, melynek jelei lehetnek magas láz, ízületi fájdalmak vagy légúti tünetek. Ezek általában hónapokkal a kullancscsípést követően jelentkeznek, így már szinte lehetetlenné téve azt, hogy biztosan kötni tudjuk egy korábbi kullancsos epizódhoz. Mivel a betegség felismerése nem könnyű, ezért érdemes nagy hangsúlyt fektetni a folyamatos kullancs elleni védekezésre, ezzel megakadályozva az esetleges fertőzést.

Általános tévhit, hogy a kullancsok szigorúan csak bizonyos évszakokban aktívak, míg az év többi részében nem jelentenek veszélyt. Bár az igaz, hogy valamennyi kullancsfajra jellemző egy bizonyos preferencia, amikor nagyobb számban fordulnak elő, de ez a különböző kullancsfajoknál eltérő lehet, ráadásul a változó klimatikus viszonyok folyamatosan befolyásolják. Vagyis csapadékosabb nyarak vagy enyhébb telek a kullancsok aktivitás fokozódásához vezetnek. A babéziózis terjesztéséért felelős Dermacentor kullancsok például kifejezetten kedvelik az enyhe teleket, csapadékos tavaszokat, míg a száraz nyarakon kevésbé aktívak. Ezzel magyarázható, hogy a babéziózisos esetek száma gyakran megugrik a téli-tavaszi szezonban. A Lyme-kórt terjesztő Ixodes kullancsok viszont aktívabbak a tavaszi-nyári időszakban.

A korábban leírtaknak megfelelően házikedvenceinket egész évben védeni kell a kullancsok ellen tartós hatású készítményekkel, hogy elkerülhessük a potyautas kullancsok hazahozatalát illetve kedvenceink megbetegedését.

Háziállataink egyéb külső élősködői közül a tetvek ugyan nem jelentenek közvetlen veszélyt az emberre, de néhány atkafaj igen. Kedvenceink rühatka fertőzöttsége az embert is megfertőzheti, viszketést és bőrkiütést okozva.

A szúnyogok és legyek természetesen az embert is zavarják, de ebben háziállatainknak nincs erősítő hatása. Abban viszont szerepük lehet, hogy a szúnyogok által terjesztett bizonyos élősködők (például szív- és bőrféreg) az embert is megfertőzzék. Mégpedig úgy, hogy ha a környezetünkben nagyszámú házikedvenc fertőzött ezekkel a fonálférgekkel, akkor nagyobb eséllyel találkozunk fertőzött vért szívott szúnyoggal, mely így képes tovább oltani a kórokozókat. Emiatt érdemes háziállatainkat, szúnyogokat és legyeket távoltartó készítménnyel is védeni.

Ezzel el is érkeztünk kedvenceink belső élősködőihez, melyek közül most csak azokról írunk részletesebben, melyeknek van közegészségügyi jelentősége is, vagyis emberre is veszélyt jelentenek. Alapvetően két csoportot különböztethetünk meg, az egyik a bélben élősködő férgek, a másik pedig a bélen kívül, egyéb szerveket megfertőző férgek csoportja.

A legismertebb és egyben kölyökkutyákban a leggyakoribb féregélősködő az orsóféreg (Toxocara canis, Toxascaris leonina). A világszerte előforduló orsóférgesség igen nagy állategészségügyi jelentőséggel bír, de közegészségügyi hatását sem szabad figyelmen kívül hagyni. A kifejlett vastag, merev testű, fehér színű orsóféreg mérete elérheti a 18 cm-t is, és a kutya vékonybelében élősködik. A nagy mennyiségben jelen lévő férgek súlyos fokú bélgyulladást, nyálkahártyavérzést, hasmenést okozhatnak, extrém esetben a kölyökkutyák lesoványodását, vérszegénységét és akár elhullását is előidézhetik. A felnőtt kutyák már kevésbé fogékonyak az orsóférgességre, de bizonyos ellenálló-képességüket csökkentő hatásra ismét kifejlődhetnek a bélben a férgek. A vékonybélben élősködő nőstény férgek petéket juttatnak a bélsárba, mely a külvilágra kerülve néhány hét alatt fertőzőképes (harmadik stádiumú lárvát tartalmazó) petévé alakul. A kutyák orsóféreggel való fertőződése jelentősen függ az életkoruktól, így a kölyökállatok jellemzően még az anyjuk méhében fertőződnek a placentán keresztül, de születésük után az anyatejjel is felvehetik a fertőző lárvákat. Később lehetőségük van a környezetből szájon át fertőződni a harmadik stádiumú lárvát tartalmazó petével is. Az előbbi két fertőződési mód azért lehetséges, mert a szájon át felvett petékből kiszabaduló lárvák vándorlási hajlammal rendelkeznek, vagyis mielőtt a bélbe jutnának a szervezet különböző részein haladnak keresztül, és egy részük alvó állapotba kerül bizonyos szervekben. Amikor valamilyen immunrendszert csökkentő hatás érvényesül úgy, mint szuka kutyák esetében a vemhesség, akkor ezek az alvó lárvák aktiválódnak és a tejmirigybe illetve a placentán keresztül a kölykökbe vándorolnak. Ez utóbbi fertőződési módnak még az a velejárója, hogy az újszülött kutyában nagyon hamar kialakul a peteürítéssel járó orsóférgesség, vagyis már a 16. napon is megjelenhet a bélsárban orsóféreg pete. Emiatt szükséges a kölyökkutyákat már 2 hetes korukban féreghajtó kezelésben részesíteni, majd 2 hetente ismételni a féreghajtást. Csak ily módon akadályozhatjuk meg, hogy az anyjától fertőződött kölyök a teljes környezetét beszennyezze a külvilágban rendkívül ellenálló orsóféregpetével.

Az orsóférgesség elleni védekezést az teszi még fontosabbá, hogy az érett petével az emberek is megfertőződhetnek. Embereknél azonban a Toxocara canis nem bélférgességet idéz elő, hanem életkortól függően három különböző kórkép alakulhat ki. Gyermekek esetében a larva migrans visceralis jellemző, míg 12 éves kor felett jellemzőbb az ocularis larva migrans (ismert még a rejtett toxocarosis nevű kórkép is). Ismert tipikus fertőződési forrás lehet gyermekeknek az állatok által is látogatott homokozó használata, illetve a mosatlan gyümölcs és zöldség fogyasztása.

Összefoglalva, tehát az a célunk, hogy a féreghajtás során mind a vándorló lárvákat, mind a bélben lévő kifejlett férgeket elpusztítsuk. Amennyiben ez nem valósítható meg, akkor arra törekedjünk, hogy a peteürítést megakadályozzuk. Ennek lehetséges módja az ún. preimaginalis dehelmintizáció, amikor a kölykök rendszeres féreghajtása mellett a vemhes szukát a 40. naptól fonálféreg-ellenes kezelésben (pl. fenbendazol kúra) részesítjük, így megakadályozva, hogy az aktiválódó lárvákból kifejlődő férgek petét termeljenek.

Egy másik, hazánkban is elterjedt bélférgesség a kampósférgesség (Ancylostoma caninum, Uncinaria stenocephala), mely szintén mind állat-, mind humán egészségügyi jelentőséggel rendelkezik. A néhány centiméteres férgek a kutya vékonybelében élősködnek, és súlyos, vérzéses bélgyulladást képesek előidézni. A bélsárral a külvilágra jutó petéből fertőzőképes harmadik stádiumú lárva lesz, mely több módon bejuthat a gazda állatba. A szájon át és a tejen keresztüli fertőződés mellett a lárvák képesek a nedves bőrön keresztül is a szervezetbe hatolni. Emiatt a kampósférgesség gyakori a nem megfelelően tisztán tartott kennelekben, ahol a párás, szennyezett padozatról könnyen behatol a felpuhult bőrön keresztül. Ennek során, a bőrön jellegzetes kipirult elváltozás látható, ám a szőrzet gyakran elfedi ezeket a jeleket. Ezzel a behatolási móddal kapcsolatos az emberi fertőződés során tapasztalható kórkép is, az ún. larva migrans cutanea. Ilyenkor a lárvák bejutásának környékén jellegzetes vörös rajzolat jelenik meg, mely viszkethet is, innen kapta az angol nevét (creeping eruption), mely kúszó bőrpírt jelent. A féreghajtás hasonlóan történik, mind az orsóférgesség esetében, vagyis mind a vándorló lárvákat, mind a kifejlett férgeket elpusztító fonálféreg ellenes kezelést alkalmazunk. Emellett rendkívül fontos a környezet tisztán tartása, megfelelően gondozott, száraz padozattal jelentősen csökkenthető a fertőződés létrejötte.

Az eddig említett fajok a fonálférgek közé tartoztak, a továbbiakban néhány nagy jelentőségű galandféreg fajról lesz szó. Ezek közül a legelterjedtebb az uborkamagképű galandféreg (Dipylidium caninum), mely a kutyák (és a macskák) vékonybelében élősködik, hosszú, ízelt lánc formájában, végéről pedig a leváló érett ízek jellegzetes uborkamag alakúak. Mint a többi galandféreg, ez a faj is közvetett fejlődésű, vagyis szüksége van egy köztigazdára, ami ebben az esetben a bolha. A bolha testében kialakuló fejlődési alak fertőzi meg a kutyát, miközben bundáját rágcsálva fogával szétnyomja a szőrzetében található bolhákat, majd szájon át felveszi azokat. Fontos tudni, hogy ily módon nem csak a kutya fertőződhet, hanem az őt simogató ember is. Az emberekben szintén bélférgesség alakul ki. A dipylidiosis a legtöbb galandféreg ellenes készítménnyel sikeresen kezelhető, viszont önmagában nem elegendő terápiás megoldás. Csak akkor érhető el tartósan mentesség, ha a bolhairtásra és a környezet fertőtlenítésére is gondot fordítunk.

Utolsóként a két legfontosabb galandféreg-fajról szólunk, az egyik a kutya háromtagú galandférge (Echinococcus granulosus), a másik a róka öttagú galandférge (Echinococcus multilocularis). Hazánkban mindkét féreg előfordul, a kifejlett apró néhány milliméteres férgek a kutya vékonybelében élősködnek, de komolyabb elváltozást általában nem idéznek elő. Rendkívüli fontosságát a humán egészségügyi jelentősége adja. A kutya mindkét féregfajnál, mint végleges gazda szerepel, jellemző köztigazda az E. granulosus esetében a különböző haszonállatok, míg az E. multilocularisnál a rágcsálók (esetenként sertés, ló). Sajnos az ember is köztigazdaként léphet be a férgek fejlődési ciklusába, ami azért jelentős, mert szemben a végleges gazdák szinte tünetmentes hordozásával a köztigazdák különböző szerveiben lassan kialakuló, rendkívül súlyos elváltozás jön létre. Az E. granulosus által kialakított humán kórképet hólyagférgességnek nevezik, melynek során a májban, a tüdőben vagy az agyban folyadékkal telt hólyagok alakulnak ki. Ebben az esetben a betegség lefolyása függ az érintett szervtől és a hólyag elhelyezkedésétől. Ennél még súlyosabb kórkép alakul ki E. multilocularisszal való fertőződés során, melyet alveolaris echinococcosisnak neveznek. Ilyenkor a májban daganatszerű elváltozás jelenik meg, a májszövet helyét fokozatosan terjedő zselatinszerű anyaggal kitöltött hólyagocskák veszik át. Ez a folyamat rendkívül lassan, sokszor észrevétlenül fejlődik, és mire felfedezésre kerül sokszor már csak májtranszplantációval egybekötött féreghajtó kezelés mentheti meg a beteg életét. Az emberek fertőződése a kutya (vagy róka) bélsarából származó pete lenyelésével jön létre, erre sor kerülhet mosatlan gyümölcsök, zöldségek fogyasztásakor. A fent leírtak eredményezik, hogy a kutyák Echinococcus-elleni féreghajtó kezelését nagyon komolyan kell venni. Ennek köszönhető, hogy a kutyák évenkénti féreghajtása törvényileg kötelező. Emellett azonban jó tudni, hogy az évenkénti egyszeri féreghajtás nem képes megakadályozni az echinococcosis terjedését, ehhez legalább negyedévenkénti féreghajtás javasolt. Abban az esetben pedig, ha a kutya rendszeresen rágcsálókra vadászik, illetve nyers húst fogyaszt, havonként kell hatékony készítménnyel kezelni. A törvény rendkívül szigorúan fogalmaz, csak a száz százalékban hatékony prazikvantelt tartalmazó készítményt fogadja el féreghajtó szerként.

A bélrendszeren kívül élősködő férgek közül közegészségügyi szempontból a szívféreg (Dirofilaria immitis) és a bőrféreg (Dirofilaria repens) a két legfontosabb élősködő hazánkban. Mindkét fonálféreg faj szúnyogok közvetítésével fertőzheti meg a végleges gazdáját, amely lehet kutya, macska, görény vagy akár az ember. A szívférgesség háziállataink akár fatális kimenetelű, lassan kifejlődő betegsége, míg a bőrférgesség jellemzően enyhébb tünetekkel vagy tünetmentesen zajló elváltozás. Emberekben mindkét féregfaj megtelepedhet, de szerencsére inkább kellemetlen, mint életveszélyes problémát okozhat. Komolyabb tünetek viszont jelentkezhetnek, főleg, ha a kifejlődő férgek a szemben élősködnek, ezzel erős fájdalmat és látászavart is kiváltva. Mind házikedvenceink, mind a magunk érdekében érdemes folyamatos megelőző kezelésben részesíteni állatainkat, hogy ezzel elejét vegyük a dirofiláriózisnak.

Dr. Jacsó Olga PhD
Klinikus kisállat szakállatorvos