Gc (Ospina)

Hát, G.c. Az orvosi rendelő csodája... Természetesen Ő is mentett cica, a házunkkal szemközti temetőből szedtem össze kölyökként. Hogy párom ne cirkuszoljon és ő is maradhasson, ő is focista nevet kapott először (Ospina), de viselkedése miatt a fenti változatot használjuk, mindenki sejti, milyen betűket takarnak a pontok... Ő nem wellcome csomagokat helyez (csak) el, hanem bosszú, figyelmeztető, "ma-nem-vagyok jófej" ezt meg azt... Persze, egy halálraítéltnek jobban elnézi az ember, de amíg nem tudtuk, hogy AIDS-es, volt, hogy kapott a hátsójára a disznóságai miatt, ami nyilván semmit nem használt, csak újabb bosszúpisiket eredményezett. Őt nem lehet bent tartani, hiába, hogy jó ideje a benti tartás hívei vagyunk. Ő nem marad meg a lakásban, ha ki akar menni, ki kell engedni. Az egyedüli macska, aki kijátssza a macskahálót, rejtély, hogyan megy át rajta, miközben a többiek nem tudnak... Természetesen ivartalanítva lett, bár olyan adottságai voltak, hogy komolyan aggódtam, elveszti az egyensúlyát és orra bukik, ha megszabadítják a családi ékszertől. Különleges egyéniség. Nem megy messze, a temetőben razziázik és élete nyolc éve alatt sosem ment a forgalom felé, a csendes zsákutcában és a 30-asokban kolbászol vagy heverész valaki kertjében... Remélem, ez így is marad. Két évvel ezelőtt eltűnt őkelme, és mikor már lemondtunk róla, olyan állapotban került elő, két-három hét elteltével, mint akit ledaráltak... Azt sem tudtam, hogy fogjam meg. Ilyen szánalmas látvánnyal még nem találkoztam, mint ahogy ő kinézett. Az első állatorvos szerint verekedett... Hamarosan elvittem egy másik orvoshoz is, mert macska AIDS-re gyanakodtam, sajnos, a teszt meg is erősítette ezt. Iszonyú gombás volt szegény, nem volt bőr a talpain, tele volt sebekkel, lefogyott a súlya felére. Alig tudta letenni a lábait a fájdalomtól. Folyamatosan hordtam az orvoshoz, ahol próbálták kezelni a lábait is, többféle gyógyszert, injekciót kapott... Egy napon az első két lábán kb. kézenállásban jött ki a hordozójából, ahova elbújt... Akkor az altatás mellett döntöttünk, mert gondoltuk, nagyon szenved, szörnyen nézett ki... Hétvége volt. Vártuk, hogy nyisson ki a rendelő, hogy túl lehessen már ő is és mi is a kínokon. Borzalmas volt. Visszaraktuk a hordozóba, bőgve, kabátban vártuk a négy órát az utolsó útra indulásra készen... közben simogattuk a rácson keresztül. Ő meg el kezdett a fejével, az orrával hízelegni a rácson keresztül. Az ujjunkhoz törleszkedett. Kitört belőlem, hogy én nem tudom Őt elengedni, nem tudom elaltattatni... Tudom, hogy szenved, de csak élő állattal történhet csoda... És vele megtörtént. Kivettem a hordozóból, valami pépet még tukmáltam bele a hétvégén, és hétfőn újra vittem az orvoshoz, hogy kezdjünk még vele valamit, mert Ő nem akar meghalni, G.c. élni szeretne. A Doktornőnek aztán sikerült valahogy olyan arányban kitalálni a gyógyszereit, kezelését, hogy a belső szervei nem károsodtak tovább, viszont a gombából nagy nehezen kijött. Hosszú-hosszú folyamat volt, kockázatos, szerencsétlenen alig maradt valamennyi szőr, ahogy kuporgott otthon, olyan volt, mint egy konyhakész csirke. De hónapok alatt aztán összeszedte magát. Visszanőtt a szőre, olyan bundája lett, hogy az hihetetlen, a lábai, mint egy oroszlánnak :) Ahányszor megyek a másik cicákkal az orvoshoz, mindig kérdeznek róla. Az összes doki és "nővérke" kezelte, küzdött érte, ahogy egy-két hete a fehér testvérpáromért is. Nem tudom, meddig lesz tünetmentes, és nem tudjuk, hogy a többiek már fertőzöttek-e, hiszen mikor ez a baj kiderült, már évek óta együtt éltek. Nem szűrettem le őket, mivel ez a betegség sem nem megelőzhető, se nem gyógyítható. A tüneteket tudjuk kordában tartani - remélem, még nagyon sokáig. Mindenki kapja az immunerősítést, mert az nem árt egyiknek sem. Szerencsére, nem az a verekedős banda, így a vérük nem érintkezik, nyalakodással meg nem terjed. G.c. nem az a jóképű jószág, inkább a markáns vonalat képviseli, de nekem ő a nagy csoda, az én nagy fiam :)