Himalája macska
Magasság
Közepes
Súly
3-4 kg
Harapásra való hajlam
Egészség
Ápolás és tisztántartás
Taníthatóság
Játékosság
Lakásban tartható
Mozgásigény
Hízékonyság

Himalája macska

Himalája perzsa

Ellentétben más macskafajtákkal, a Himalája macska kialakulásának története az 1920-as évekre vezethető vissza.
Itt szeretnéd látni?

Töltsd fel!

Kedvencem Létrehozás
Kedvencem Létrehozás

Himalája macska története

Ellentétben egyes macska fajtával, a Himalája perzsa kialakulásának története az 1920-as évekre vezethető vissza. A 20-as 30-as években több tenyésztőt is foglalkoztatott egy olyan macskafaj kitenyésztése, amely sziámi és perzsa jegyeket is hordoz. Ebben az esetben a perzsából a hosszú szőrt, míg a sziámiból a colourpoint jegyeket és a kék szemet akarták továbbörökíteni. Sok év próbálkozás után 1955-ben egy brit tenyésztő kitökéletesítette a Himalája macskát. Ő kezdeményezte a helyi macskaklubnál (GCCF), hogy elismerjék a macskát, mint különálló fajtát. Mivel ő és tenyésztőtársai felkészültek a faj bemutatására és megvédésére, a fajtát elfogadták Angliában. 1957-ben ez a folyamat újból megismétlődött azonban Amerikában. Mrs Goforth kérvényezte a új fajta elismerését, elfogadását, amelyet a Nemzetközi Egyesület (CFA) el is fogadott.

Kék-krém himalájai
Kék-krém himalájai

Külleme

Megragadóan szép és elegáns. A szeme mindig sugárzó zafírkék, arca, füle, lába, és mancsa a test alapszínétől elütő, sötétebb színű. Testfelépítés: Erőteljes, zömök alkat, mellkasa széles. Lábai rövidek, vastagok izmosak. Farka rövid és bozontos, de arányos a test hosszával, a vége enyhén lekerekített.

Feje kerek és tömör, orra rövid. Szeme nagy, kerek nyitott. Szőre tömött , selymes textúrájú, teljes gallér a váll és a mellkas körül, bársonyos és lágy tapintású a testtől elálló. Színek: mindennemű színjegy lehetséges, ezért a változatok száma igen nagy.  Legnépszerűbbek: fóka barna, kék, vörös, krém, teknőc tarka és kék krém színű. Ritkább szín a lila és a csokoládébarna.

Jelleme

Nyugodt, csendes természetűek. Barátságos kedves állatok. Elragadó lakótársak, igazi szobacicák, a legkisebb lakásban is jól érzik magukat. Társasági lényként élnek velünk, igazi családtagok. Bár mint a legtöbb cica nagyon kényelmesek, szeretnek aludni, heverészni, ettől függetlenül élénk állatok, közös játékra mindig kaphatók. Kíváncsi állatok, bármi történjen, körülöttük ők azonnal ott vannak, egyáltalán nem félősek, minden új dolgot megvizsgálnak, legyen az egy doboz vagy egy bevásárló szatyor. Nem okoz gondot, a velük való együttélés. Nagyon családbarát macskafajta. Kis és nagy gyerekekkel is megértik egymást. Nem tolakodóak, nyugodt természetűek. Könnyen összeszoktathatóak más cicával. Kutyákkal is jól kijönnek, igaz legjobb ha fiatal korukban szoktatjuk őket egymáshoz.

Vörös Himalája macska kölyök
Élmény velük együtt élni

Fajtabetegségek

Rendszeres szőrápolás, és megfelelő ellátás esetén meglehetősen idős kort élhetnek meg. Fontos a rendszeres állatorvosi vizsgálat, féregtelenítés, oltások. Az évek előrehaladtával, fogproblémák, máj- vesegyengeség léphet fel.  A PKD azaz a Polycystic Kidney Disease meglehetősen gyakran fordul elő náluk. A polycystás vese egy öröklődő kór amely a macska veséjét és más fontos szerveit is megtámadja. Egyre nagyobbodó ciszták lepik el a megtámadott területeket. A megtámadott szerv végül felmondja a szolgálatot. Az utóbbi években ennek kiküszöbölésére, kötelező a tenyészetekben a cicák negatív PKD lelete.

Fóka Himalája kandúr
A jellegzetes kék szem minden egyedre jellemző

Ápolás, kozmetika

Szőrét minden nap fésülni kell. A napi fésülés közben érdemes odafigyelni, hogy a szőr a tövéig ki legyen fésülve, mert ha csak a tetejét fésüljük, a töve ugyanúgy összefilcesedik. Rendszeresen fürdetni kell, samponokkal és ápolószerekkel. Ilyenkor a fürdetés előtt nagyon alaposan át kell fésülni a cicát, és ügyelünk kell, hogy teljesen csomómentes legyen. Fürdetés után nagyon fontos, hogy a macska szőre minden esetben nagyon alaposan ki legyen szárítva. A szárítás hajszárítóval, folyamatos fésülés mellett történjen. A szeme kidülledő, kerek, igen érzékeny, gyakran könnyező. A napi tisztítás itt is nagyon fontos, naponta Bórvizes vattakoronggal alaposan ki kell törölni. Így megelőzhetjük a nem kívánt barnás elszíneződést a szem körül. A füleket hetente töröljük át. A körmüket vágni kell, igaz koptatják is naponta a kaparófákon, de havonta azért szükséges a karom vágás. Ha a gazdi idegenkedik ettől egy állat kozmetikus vagy állatorvos segíteni fog.

Kölyök vásárlásakor mire figyeljünk?

Vásárlásnál figyeljünk ezekre

Regisztrált tenyészetből vegyünk cicát, legyen törzskönyve. Tenyésztő ezzel igazolja, hogy valóban fajtatiszta cicát ad el. A jó tenyésztő mindig megfelelő inger dús környezetet teremt a kiscicáknak, ahonnét nem csak testileg, de lelkileg is maximálisan rendben lévő kedvenceket ad át a leendő gazdinak. Így lesznek a cicák gyerekhez, emberhez, állathoz szokott szociális lények, akik szobatiszták és szilárd ételhez szoktatottak. 12 hetes kora előtt tenyésztő nem ad el cicát. 

Kölyök fóka Himalája
Tenyésztőnk kölyök cicája

Tenyészet

Tenyészetünk a Varga’s himalája és perzsa cica tenyészet Budapesthez közel, Kistarcsán található. Habár a Himalája macskát csak 2015-ben kezdtem el tenyészteni, több mint 20 éve vannak Perzsa macskáim. Macskáink a házban szabadon élnek, és minden kényeztetést megkapnak. Célunk a fajta népszerűsítése, fajta jellegzetességeinek továbbörökítése. Ha bármilyen kérdése lenne cicák vásárlásával, tartásával kapcsolatban, szívesen fogadjuk jelentkezését bármelyik elérhetőségünkön:

Vargáné Petrovits Erika tenyésztő

Gyakran ismételt kérdések

Megfelelő tartás és táplálás mellett a Himalája macska 15-18 évig is elélhet.

Bélrendszere nagyon érzékeny, helytelen táplálás esetén nagyon hamar szembesülhetünk kellemetlen hasmenéssel. Prémium minőségű nedves és  száraz tápokat igényelnek valamint a nyers csirke és a marhahús a kedvencük.

A Himalája macskát minden nap fésülni kell. A szőre ha nem fésülik ki rendszeresen gyorsan gubancolódik, s csomóképződésre hajlamos. Fontos a megfelelő fésű használata.

A bemutatót Vargáné Petrovics Erikának köszönhetjük

Image Description
Image Description
Macskáink a házban szabadon élnek, tőlünk minden kényeztetést megkapnak.
Image Description
Erika Vargáné Petrovits — Varga’s Himalája