Obedience története

A kutyakiképzés feltehetően a farkas háziasításáig nyúlik vissza. De a tudatos, átgondolt kutyakiképzés sem mai találmány. Érdekességként megemlítendő, hogy Kr.e. 127-116 közöttről például már maradtak fent feljegyzések a kölyökkori kutyaképzés előnyeiről és javasolt módszereiről.

19. század modern kutyakiképzés

És egy hatalmas ugrás az időben: 1848-ban megjelent a Dog Breaking: The Most Expeditious, Certain and Easy Method, Whether Great Excellence or Only Mediocrity Be Required, With Odds and Ends for Those Who Love the Dog and the Gun című könyv. Ez a könyv már a pozitív megerősítésre épülő kiképzést szorgalmazza, illetve azt, hogy az állattal türelmesnek kell lenni és a jó tulajdonságaira koncentrálni a hibái helyett.

Stephen Hammond 1882-ben megjelent Practical Training című könyvében szintén az étellel való motiválásra helyezi a hangsúlyt. 

A 20. században aztán új lendületet kapott a kutya feladat specifikált kiképzése, ennek egyik híres alakja Konrad Most, aki Németországban volt vezető rendőrkutya kiképző, illetve a berlini Állami Rendőrkutyák Tenyésztési és Kiképző Intézetének igazgatója. 1910-ben megjelent a Training Dogs Manual/ Kutyakiképzési kézikönyv című könyve. Konrad a hagyományos kutyakiképzési módszer egyik atyja volt, ez a büntetésre és pórázzal korrigálásra épülő ma már durvának tűnő módszer volt sokáig a legelterjedtebb nevelési mód. Szolgálati-, de családikutya kiképzésében is a mai napig használják ezt a módszert. Két tanítványa Josef Weber és Hans Tosutti Amerikába is tovább vitte a módszert. Ők Philadelphiában, illetve Bostonban nyitottak kutyaiskolát. Tosutti nyitotta meg a New England Dog Training Club-ot Bostonban, ez a klub a legrégebbi alapengedelmes tréning klub mely az AKC tagja.

Weber egyik tanítványa Blanche Saunders, ő írta a The Complete Book of Dog Obedience/ Az engedelmes kiképzés teljes könyve (1954) és The Story of Dog Obedience/ A kutyakiképzés története (1974) című könyveket. Saunders sok neves kutyaoktatót tanított meg a szakmára az ’50-es, ’60-as évekre. A ’40-es évek elején Marion Bailey és Keller Breland megalapította az Animal Behavior Enterprises-t mely kereskedelmi célú kiképzésre szakosodott. Breland használt először klikkert! A klikker ekkor még nem vált népszerűvé, ennek oka valószínűleg a háború volt melynek során a gyorsabb, egyszerűbb szolgálati kiképzésre került a hangsúly. Elmondható azonban, hogy Breland megelőzte a korát.

William Koehler egy másik jelentős személyiség volt a kutyakiképzésben, szintén katonai kiképzőként szerzett magának nevet az ’50-es években. Egyesek szerint ő volt az első, aki hangsúlyozta annak fontosságát, hogy kötődjünk is a kutyánkhoz. Könyve a The Koehler Method of Dog Training/ A kutyakiképzés Koehler módszere minden idők legsikeresebb ilyen témájú műve. Koehler fontosnak tartotta a megfelelő póráz kezelést és azt, hogy a kutyák érző lények.

Óriási fordulópont volt Karen Pryor ’84-es könyve a Don’t Shoot the Dog/ Ne lődd le a kutyát. Ez a könyv már sokkal több volt, mint egy kiképzési kézikönyv. Ez a könyv már az együttműködésről szól, nem az állat betöréséről. Gary Wilks profi kiképző és Karen később a klikkerezés fő népszerűsítőivé váltak. Innentől vált világszerte elterjedtté a pozitív megerősítésen alapuló együttműködés a kutyával, egyre inkább háttérbe szorítva a klasszikus módszert. Ma már világszerte gyakoribb a pozitív megerősítésen alapuló alapengedelmes kiképzés, mint a klasszikus old school avagy parforce módszer, ami kényszerítésen alapul.

Az obedience az AKC egyik legrégebbi sportága. A versenyeken nagyon fontos, hogy a versenyző kutya élvezze a gazdájával való munkát és a feladatok végrehajtását. Az alapengedelmest nem muszáj sportként űzni, de valamilyen szinten minden kutyának ismernie kell.

A németjuhász és a malinois különösen tehetségesek az obedience-ben.