Csincsilla perzsa
Magasság
Súly
2,5-4 kg
Méret
Közepes

Csincsilla perzsa

A Csincsilla perzsa Angliából származik. A feljegyzések szerint 1882-ben született egy Chinnie nevű nőstény, aki véletlen párosítás eredménye volt.
Kedvencem Létrehozás

Csincsilla perzsa története

A Csincsilla perzsa Angliából származik. A feljegyzések szerint 1882-ben született egy Chinnie nevű nőstény, aki véletlen párosítás eredménye volt. Egy kék perzsa és egy ismeretlen eredetű macska utódjaként látta meg a napvilágot. Ezt követően a tenyésztők tudatosan kezdtek el dolgozni a megismert pozitív adottságokkal és Chinnie leszármazottai az 1900-as évek elején kezdtek úgy kinézni, mint a ma ismert egyedek. Az első szabványokat a The Chinchilla, Silver and Smoke Cat Society (a név azóta némileg megváltozott) 1908 -as megalakulása idején hozták létre. A James Bond filmek egyik híres rossz fiújának Blofeldnek a macskája is egy ma már régi típusúnak számító ezüst példány volt. Először a From Russia With Love című filmben láthattuk, majd ezt a szereplést még két másik Bond film követte. Nevét a bunda színe miatt egy dél-amerikai rágcsálónak köszönheti. Fenséges tartása, mutatós megjelenése miatt könnyű szerelembe esni vele.

A filmben szereplő macska_forrás: catsonfilm.net
A filmben szereplő macska_forrás: catsonfilm.net

Külleme

A fajta a perzsákhoz tartozik, nem jegyzik külön fajtaként. Közepes méretű macska kerek fejjel és kis füllel. Szemét, orrát és száját fekete vagy kék lining (keretvonal) emeli ki, ezzel még nagyobb figyelmet adva zöld szemeinek és a szőrvégi pigmentálásnak köszönhetően szépen csillogó bundájának. Karcsú testalkatú és vékonyabb csontozatú, súlya ebből adódóan kisebb, mint a perzsának. A nőstények 2,5-4 kg kandúrok 3,5-6 kg közé tehető. A lábak rövidek és erősek, amelyek nagy és kerek mancsokban végződnek, a bunda színétől függően fekete vagy rózsaszín mancspárnákkal. A farok rövid és a testtel arányos. A szem nagy és kifejező, színe zöld vagy kékeszöld (aqua) kiemelve fekete körvonallal. A fej kevésbé lapos és az orr hosszabb, mint a hagyományos perzsáé. Bár mérete a kezdeti kinézethez képest napjainkra sokat rövidült. Ma már a közepes orr méretet illetve az attól kisebbet várják el a fajtától a kiállításokon, pont olyan követelményrendszer szerint, ahogyan a perzsát osztályozzák. Az orr színe téglavörös, végén fekete kerettel (lining).

Fehér hosszúszőrű macska
Kisebbek mint a perzsák

Színei

A Macskatenyésztők szövetsége által elfogadott bunda színek az ezüst (silver) és az arany (golden). A szőrzet hosszú, dús és lágy esésű, tiszta fehér vagy barack (alapszíntől függően) aljszőrrel. Ezen belül külön kerül meghatározásra az árnyalat, a szőrvég pigmentáltságától függően.

Csincsilla szín (chinchilla): a szőrvégek maximum 1/8-a sötéten pigmentált. Nagyon ritka és világos szín. Változatai: ezüst (chinchilla silver), arany (chinchilla golden) kék-arany ( blue-golden chinchilla).

Árnyalt szín (shaded):  a szőrvégek maximum 1/3-a sötéten pigmentált. Változatai: fekete-ezüst árnyalt (black-silver shaded), kék-ezüst árnyalt (blue-silver shaded), fekete-arany árnyalt (black-golden shaded), kék-arany árnyalt (blue-golden shaded). Az árnyalt a leggyakoribb változat.

Cirmos (tabby): ezüst cirmos (silver tabby), arany cirmos (golden tabby), kék-arany cirmos ( blue-golden tabby). Bár nem kimondott chinchilla szín de két csincsillának lehet tabby utódja. Ez az inhibitor gén aktuális működésétől függ, ami azért felelős, hogy a mintát elnyomja.

Érdekesség, hogy a születésükkor cirmosak, mintásak, ami a növekedésük során eltűnik a bundából és egységes színűvé változik, csak a szőrvégek lesznek sötétek (pigmentáltak). Ezért is az inhibitor gén a felelős.

Kölyök cicák
Születésükkor cirmosak ezek a cicák

Jelleme

Nem csak vonzó küllemű macskák, de nagyon emberközpontúak is. Keresik a társaságot, és nagyon játékosak, ami a koruk előrehaladtával sem múlik. Bár szeretik a nyüzsgést, alvásigényük hasonlóan magas, mint a hagyományosoknak. Némelyikük igazi „ölcica” de gyakori az is, hogy akkor jönnek simogatásért, amikor nekik kedvük van hozzá. Jól kijönnek más macskákkal és a kutyákkal is. Sőt, igénylik a társaságot. Gyakran előfordul, hogy az első cica után pár hónapra játszópajtásnak egy újabb érkezik a családba! Alapvetően lakásban tarthatóak ahol tökéletesen jól érzik magukat. Ám ha van rá lehetőség egy biztonságos zárt kifutót építeni nekik, tavasz végétől őszig nagyon szívesen fognak kijárni. Imádnak a napon sütkérezni! Átlagos élettartamuk 12-16 év.

Csincsilla perzsa tenyésztőjével
Nagyon emberközpontú cicák

Tenyésztés

Ez a macska sok eltérő adottsággal rendelkezik a hagyományos perzsától, mégis ide sorolják. Tenyésztői régóta próbálják elérni, hogy külön fajtaként tartsák őket számon. Ezzel lehetne megőrizni a fajta egyedi és csodálatos adottságait. Azonban amíg a hagyományosokhoz van sorolva, hátránnyal fog indulni a kiállításokon a sok alapvető különbség miatt (testsúly, orrméret, fejforma). Azok a tenyésztők, akik maximálisan követik a fajta standardet, mert eredményesek akarnak lenni a kiállításokon, emiatt kénytelenek hagyományos egyedet bevonni a tenyésztésbe. Elérik vele, hogy az utódok orrának mérete rövidüljön (ami elvárás sajnos a kategória miatt), de gyakori hogy többféle hátránnyal is jár. Például veszítenek a szemek erős zöld színéből, színhibák alakulhatnak ki a bundában, illetve a fülek elvékonyodnak, hegyesebbek lesznek (nyuszifül). Természetesen a legjobb dolog, ami a tenyésztőkkel történhetne, ha külön fajtaként jegyeznék ezeket a macskákat. Eddig ez egyedül Dél-Afrikában valósult meg. (Chinchilla longhair néven). Illetve a WCF (World Cat Federation) 2010 óta a hosszabb orrú ezüst és arany perzsákat önálló fajtaként fogadja el.

Fiatal csincsilla persza cica
A perzsák tenyésztésbe vonása több hátránnyal is jár, például a jellegzetes zöld szemszín változásával

Ápolása, kozmetika

Bár nehéz ellenállni a szépségének, azonban a leendő gazdának néhány dolgot figyelembe kell vennie mielőtt új házi kedvenc érkezik a családba. Az ápoláshoz a rendszeres fésülésen túl hozzátartozik a fülek, szemek tisztítása és a rendszeres karomvágás (6-8 hetente) is. Mindez nem sok idő, nagyjából napi 10 percet kell szánni a bunda fésülésére, a szemek ápolására. Azonban ezt a napi rutin részeként kell kezelni ahhoz, hogy kedvencünk mindig ápolt legyen és ne alakuljanak ki csomók a bundájában. A hajlatok illetve fül mögötti terület könnyebben csomósodik, nagyobb figyelmet kell rá fordítani. Ajánlott fésű típusok a váltott fogú fésű és egy olyan kefe, ami leér a szőr végéig, hogy az elhalt aljszőrzetet is eltávolíthassuk. A jó helyről vásárolt cica hozzá van szoktatva ehhez és inkább mélyíti a kapcsolatot a gazdával, abszolút nem okoz problémát a macska számára. A fürdetés a bunda textúrájától függő gyakorisággal történjen. Ha zsírosodik azt simogatásnál könnyű észlelni. Ilyenkor jó minőségű macska samponnal meg kell fürdetni, majd alaposan megszárítani a bundát. Ha szükséges kozmetikus segítségét is igénybe lehet venni. Kábítás és altatás nélkül, mert ezek veszélyeztetik a macska egészségét. Érdemes átgondolni a vásárlást, mert csak annak ajánljuk ezt a fajtát aki rá tudja szánni a kellő időt és energiát a megfelelő tartási körülmények és az ápolás biztosítására.

Fehér hosszú szőrű macska
Gyönyörű bundájuk ápolást igényel

Etetése

Húst és kizárólag minőségi száraztápot adjunk nekik. Mielőtt a cicát elhozzuk szükséges egyeztetni a tenyésztőjével melyik fajta tápon nevelkedett és az legyen az első, amit megvásárolunk számára. Később, ahogy növekszik, fokozatosan kell átszoktatni a korának megfelelő tápra. A száraztápok tartalmazzák a megfelelő vitamint, amit szükséges fogyasztaniuk. Azonban javasolt minden nap főtt húst is adni nekik. Csirke/pulyka mellet, -combot, halat (szálkamenteset) és a marhahúst is szeretik. Májat/belsőséget mondjuk heti egyszer, mert nehezebben emésztik. A napi szintű (de legalább heti háromszori) hús etetéssel évekkel meg lehet növelni a macskák élettartamát, mert a kizárólagos száraztápon tartás esetében megnő a vese munkája, jóval több mennyiségű folyadékot visznek be és a vese egyébként is érzékeny szerve ezeknek a cicáknak. A szőrlabda-képződés (mosakodás során lerakodott szőr a gyomorban) elkerülése érdekében maláta pasztát vagy kimondott szőrlabda-gátló tápot adjunk. Nyers disznóhúst szigorúan tilos enniük, elpusztulhatnak tőle. A tehéntej sem egészséges számukra. Ha már tej, akkor forralt kecsketejet vízzel hígítva időnként lehet nekik adni.

Kölyök cica
Kölyökkortól figyeljünk oda a megfelelő táplálásra

Fajtabetegségek

Naponta ellenőrizzük és legyünk tisztában a macskánk általános állapotával. Ha beteg, azonnal vigyük orvoshoz. Örökletes betegségek közül hajlamos a PKD vagyis policisztás vesebetegségre. Ez a vesesejtek fejlődésének genetikai hibája, ami több ciszta kialakulásához vezet a vesékben. Melyek növekednek, és végül veseelégtelenséghez vezetnek. A betegség progresszív és nincs gyógymód, de kezeléssel a jó közérzet akár évekig is fenntartható. A PKD ma már nagyon ritka Magyarországon, mert a hivatalos tenyészeteknek kötelező szűrniük az állományt DNS teszttel és a PKD pozitív macska nem tenyészthető! Egy jó tanács, menjünk biztosra és vásárlás előtt kérjük be a szülők PKD tesztjeit. Fejük kevésbé lapos és az orruk hosszabb, mint a hagyományos egyedeké. Ez által jóval egészségesebbek a hagyományos lapos arcú, mini orrú rokonaiknál. Elvárás azonban a kiállításokon a minimum közép méretű (vagy annál kisebb) orr, tehát a hosszú már nem elfogadott. Azoknál a tenyészeteknél ahol az orr már egy vonalban van a szem aljával, gyakran előforduló hiba hogy az orr rövidsége már a macska egészségének rovására megy. Ha az orrlukak is szűkülnek, nehezebben veszik a levegőt, rövidül a könnycsatorna melynek következménye, hogy a szemek nagyobb ápolásra szorulnak, illetve nehezebben tudják az ételt is felvenni a tányérról. Az arany középút megtartása lenne a célszerű ebben az esetben is, vagyis a közepes méretű orr fixálása.

Fehér újszülött cica
A perzsáktól sajnos örökölnek betegségeket is

Mire figyeljünk kölyök vásárlásakor?

Fontos kiemelni, hogy ha a szemszín nem zöld, a bunda színe nem ezüst, arany vagy kék-arany, akkor az a macska nem chinchilla, hanem hagyományos perzsa. Az utóbbi időben nagy divat lett a szaporítók körében a hagyományos perzsákat chinchillaként értékesíteni. Bízom benne, hogy ez az írás segít eloszlatni a tévhiteket. Csak hivatalos tenyészetből válasszunk! A tenyésztő elkötelezett az általa tenyésztett fajta iránt, később is folyamatosan elérhető lesz, ha bármilyen kérdés felmerül és csak egészséges, előforduló genetikai betegségre szűrt macskát von be a tenyésztésbe. Törzskönyv, szerződés, 2 kombinált oltás, folyamatos féreghajtás alapból jár egy fajtatiszta cicához és 12-14 hetes kor között hozhatóak el a tenyészetből.

Kölyök chinchilla macska
Kizárólag megbízható tenyésztőtől vegyünk cicát

Tenyészet

Héjasné Koncz Éva vagyok, a King’s of Catland tenyészet alapítója. Kislány korom óta imádom a macskákat. Akkoriban még házi cicáink voltak. Sajnos eléggé forgalmas helyen lakunk és előbb-utóbb nagy bánatomra elvesztettem őket. Így született meg az elhatározás, hogy benti cicát tartsak. Erre a fajtára esett a választásom, mert zöld szemei, fenséges tartása és csillogó bundája teljesen rabul ejtett. Célom hogy egészséges, jól szocializált és gyönyörű macskákat adjak a leendő gazdáknak, egy igazi családtagot a cica személyében. Ezáltal méltán legyen ismét közkedvelt ez a csodálatos fajta. A Facebook csoportot azért hoztam létre, hogy segítsen a cica tulajdonosoknak a megfelelő tartás, etetés, gondozás és foglalkozás terén. Új gazdik számára pedig támpontokat ad, ami szerint érdemes kiválasztani a megfelelő tenyészetet és az új családtagot. A csoportba feltöltött képek a cicáinkról pedig boldogságot csempésznek mindennapjainkba.

Gyakran ismételt kérdések

Igen. Nagyon szeretik az embereket, a cicákat és a kutyákat is.

Ezek a cicák nagyon szeretnek játszani és ez a kor előre haladtával sem változik.

Ahhoz, hogy szépek és egészségesek maradjanak ezeknek a cicáknak napi szinten foglalkozni kell a bundájával.

A bemutatót Héjasné Koncz Évának köszönhetjük

Image Description
Image Description
Kislány korom óta imádom a macskákat.
Image Description
Héjasné Koncz Éva — King's of Catland Tenyészet