Angol agár

Az eredetükről több elmélet is létezik. A kelták úgy tartották, hogy „görög kutyák”, de az ókori görögöknél meg kelta kutyakánt említik néha. Van olyan elgondolás is, mely szerint egyik sem igaz, szerintük a Közel-Keletről származnak, szerintük nomád népek vadászkutyái lehettek az első agár típusú kutyák. Persze akár mind igaz is lehet és nem lehet csak egy őst megnevezni. Több egymástól független agár típus is kialakult és valószínűleg ezek keveredtek a későbbi évszázadokban, sőt azóta évezredekben. A Közel-Keleten a kutyák megítélése igencsak negatív volt, de a vadászatra alkalmas kutyáké kivételt képzett (és képez a mai napig is). Úgy indulhatott be az agarak tudatos tenyésztése, hogy a vadászatra alkalmas kutyákat jól el kellett különíteni az egyéb kutyáktól, hogy azoknak véletlenül se legyenek „keverék” utódaik. Az Ókorban, s majdan a Középkorban is, komoly vagyont jelenthetett 1-1 jól vadászó agár. Egyiptomban például mumifikálták és a gazdája mellé temették a jómódú tulajdonos kutyáját. Az ókori érme és váza ábrázolásokból kijelenthetjük, hogy az agarak nagyon keveset változtak az elmúlt évezredek alatt. Mivel a formáját a funkciója határozta meg, ezen nincs is nagy csodálkozni való. Amíg csak az volt a lényeg, hogy el tudja látni azt a feladatot, amire tartották, nem változott sem a forma, sem a jellem. (Egyéb kutyafajtáknál is így volt ez, s csak az újkor hozadéka lehet, amikor divatirányzatok és egyéni hóbortok miatt, megpróbáltak 1-1 fajtából „valami mást” kihozni.) Ezek a kutyák területenként jól fennmaradó és többnyire ma is létező fajták lettek. Saluki, Azawakh, Afgán agár, stb. ma is létező fajták az ősi területeiken. Bár van amelyiknek már a komolyabb populációja és a fajtagondozó országa már a nyugati világban található. A fajtát később bevonták a kis olasz agár tenyésztésébe.

A mai Angol agár a különböző területeken elterjedt agarak keveréke lehet. Egyfajta európai vadászkutya. A Középkorban az éhínségek idején, a kihalás szélére kerültek az agarak. A papságnak és a nemességnek köszönhető fennmaradásuk. A köznép kezéből teljesen eltűntek, sőt, a XI. században már tiltották is Angliában a köznép általi agárral való vadászatot. A nemesség a fehér és a foltos színt részesítette előnyben, de tiltás ellenére agarat tartó köznép a jobban rejtőzködő színeket preferálták. Mint a fakó, vörös, csíkos. Az agár az első kutyafajta melyet az angol irodalomban említenek. (Geoffrey Chaucer – The Canterbury Tales „Greyhounds he hadde as swifte as fowel in flight; Of prikyng and huntyng for the hare Was al his lust, for no cost wolde he spare.”) A szerzőről legendák maradtak fent, hogy vagyonokat költött kutyáira.

Az agárversenyzés története

Az angol egyedek teljes elkülönülése a többi fajtától a csakis versenyzésre való szelekcióval gyorsult fel. Ez már a középkorban megkezdődik az élőnyulas versenyeknél, de a konkrét pályaversenyzésre való tenyésztési szempontok előtérbe kerülésével (és kizárólagosságával) lesz teljes. A XIII. században fellendültek az ezek versenyzések, versengések. I. Erzsébet királynő személyesen kérte fel Thomas norfolk hercegét, hogy dolgozzon ki egy részletes versenyszabályzatot az agárversenyekre. Ezen versenyek nagyon hasonlítanak a mai élőnyulas coursing versenyekre, melyre Írországban a mai napig nagy érdeklődés van. A fogadások már akkor is fő kísérői voltak a versenyzésnek. A XVI. század végére a népesség növekedése magával hozta, hogy az erdőket és a mocsarakat is megművelhető területekké változtassák. Ez pedig a mezei nyulak, rókák, borzok számának növekedését is hozta magával, ami a mezőgazdaságnak nemkívánatos volt. Egyre több agár lett a köznép kezében. Az első Coursing Clubot a norfolki Swaffham-ban jegyezte be Orford grófja , 1776-ban. Ettől az időtől vehetjük a fajta „törzskönyvezését”. Az évszázad leghíresebb verseny kutyája Snowball (Hógolyó) volt, aki versenykarrierje során négy kupát, és több, mint 30 versenyt nyert. Tenyésztési szempontból a XIX. század hozott nagy változásokat. A nagy bajnokok gazdái, ettől az időtől kezdtek a konkurens tenyésztőknek pénzért fedeztetni. Ezelőtt teljesen elzárkóztak olyan megkeresésektől, aminél úgy vélték, hogy a születendő kölykök, majd ellenük fog versenyezni. A vasút kiépülése, és az ebből adódó mobilitás, az egyszerű embereknek is lehetővé tette, hogy ellátogassanak 1-1 nagy versenyre. Innen nyílegyenesen ívelt felfele a versenyzés. E korban a Waterloo Cup volt Anglia, s a világ legjelentősebb versenye. A kor leghíresebb agara MASTER M’GRATH volt, aki háromszor nyerte el a kupát. Mindenki megismételhetetlennek gondolta e teljesítményt, míg meg nem jelent egy FULLERTON nevű csíkos agár, aki négyszer is képes volt elhódítani e címet (1889,1890,1891,1892).

Pályaversenyzés

Az első próbálkozás Angliában, Hendonban volt 1876-ban, de ott nem lett nagy foganatja, így egy időre teljesen feledésbe merült a sportkutyázás ezen formája. Az USA-ban 1912-ben Owen Patrick Smith alakított ki egy ovális versenypályát. Az elsődleges célja a nyúlállomány védelme és a közelről látható versengés volt. 1919-ben alakított ki egy versenypályát, amit hamar kinőttek és a nagyobb igények kielégítése miatt lebontottak, hogy komolyabb létesítményt húzhassanak fel a helyére. Az első verseny az új parkban 1920. május 29 -én volt. Néhány évvel később megépült Manchesterben az első európai pálya, ami aztán annyira sikeres volt hogy az Egyesült Királyságban, 1927 végére már negyven pálya működött! A harmincas évekre ezek a  versenyek váltak a munkásosztály „lóversenyévé".  Így a közép és felső réteg kicsit eltávolodott a sporttól. A versenyek a második világháború után élvezték a legmagasabb látogatottságot Nagy-Britanniában, például 1946-ban a látogatók száma körülbelül 75 millió volt(!), az éves fogadási forgalom 196 431 430 font volt. Az iparág az 1960-as évek elején a szerencse-játék törvény módosítása végett hanyatlásnak indult.

Napjaink agárversenyzése

A négy legnagyobb „piac”, Ausztrália, USA, Nagy-Britannia, Írország. Ezekben van a többsége a kizárólag a fogadásokra épülő versenyeknek. Ezen kívül több országban vannak jelentős versenyek, nagy bázisok, de általában nem a fogadásokra épülnek, hanem a sportszenvedély, a vetélkedés iránti vágy, a hobbira tartott kutyák pluszban való versenyeztetése a fő mozgatórugó. Technikailag és szabályrendszerben is nagy a hasonlóság a különböző országok között, de azért vannak különbségek. Ausztráliában és az USA-ban például nyolc kutya fut együtt, UK-ban és Írországban hat. A nyolcas mezőnynél belső íven fut a nyúl és a futófelület felett a levegőben „lebeg”, míg az európai változatban a külső íven fut a földön. Az állatvédelmi törvények szigorítása, az állatvédelmi biznisz hatására egyre több helyen ellenzik és/vagy tiltják már a versenyzést. Tiltják azoknak az állatoknak a futást, akik erre a sportra születnek.

A greyhound elnevezés eredetéről is több elképzelés van.

• Egyrészt (és erre van a legkisebb esély) a fajta gyakori színe a szürke (ma kék) és emiatt nevezték „szürke kutyának”.
• A másik nézet szerint a régi angol ’grei-hundr’ elnevezésből lett greyhound, ami eredetileg ’vadászó kutyát’ jelentett.
• Vannak akik szerint a gre, vagy gradus előtagból lett grey, amik eredetileg elsőrangút jelent. Vagyis a kutyák közötti első rangú kutya.
• De a görög származásra is utalhat az előtag. Fentebb már írtuk, hogy egy ilyen származás elmélet is van.

Kecses, jól izmolt, rövid szőrű, hosszú lábú kutya, keskeny, ék alakú koponyával, hosszú orral. A kanok 71-77 cm marmagasságúak, általánosságban 30-37 kilogramm közötti testtömeggel. A szukák valamelyest kisebbek, 66-70 cm magasak és 25-30 kilósak. Leggyakrabban egyenes hát, felhúzott has, mély mellkas jellemzi őket. A több évszázados futásra való tenyésztés tette őket olyanná, amilyenek. Egyike azon kevés fajtának akit a mai napig nem érintett a küllemre való tenyésztés miatti problémák. Illetve van egy szinte már teljesen elkülönülő „show típus”, de azt a versenyeztetők igazából már másik fajtának is tekintik. Szinte az összes agár színben előfordul, leggyakoribb azonban egyértelműen a fekete. Gyakori szín még a csíkos, fakó, sárga, kék, és ezek foltos változata.

Ezt a fajtát általánosságban nagyon tévesen ítélik meg. Sokan azért nem választanak maguknak ilyen kutyát, mert attól félnek, hogy nem elég aktívak hozzá és majd egész nap pörögnek, ha nem lesznek lefárasztva. Ezzel szemben ez az egyik leglustább kutyafajta. Egész nap képes heverészni, leginkább egy macskához tudnám őket hasonlítani vagy esetleg a vadon élő nagymacska-félékhez. Egy oroszlán vagy egy gepárd is csak akkor fut, ha „dolog van”, feleslegesen nem éli fel az energiáját. Természetesen egy kölyök és egy növendék még aktív, de felnőtt korukra ténylegesen lustává válnak. Napi egy normál sétával szobadíszként élik életüket. Általában jól megvannak falkában. Agresszivitást leginkább csak a prédaállatokkal szemben mutatnak, de akár egy egykori versenyző vagy ex-vadász kutya is összeszoktatható más házi kedvencekkel (macska, nyúl, stb). Tévhit, hogy nem okosak. Csak a fajta legtöbb tartójánál nem szempont a más kutyáknál fontosnak tartott klasszikus értelemben vett kiképzés, iskolázás. Viszont egyre több példa mutatja (mert egyre több hobbira vett egyedet hordanak iskolába), hogy nagyon jól megállják a helyüket.

Nincs nagy mozgásigénye!! A leglustább kutyafajták egyike. Fontos a kölyökkori szocializáció és kutyaiskola.

Az egészséges rövid szőre miatt, semmilyen speciális dolog nem szükséges ápolásával és tisztán tartásával kapcsolatosan. A bent tartott egyedek nem növesztenek nagy aljszőrzetet, így a tavaszi vedlése se okoz majd gondot. A kint tartott kutyák komoly aljszőrzetet növesztenek, amivel meglepően jól bírják a hideget. Mindazonáltal érdemes a lehető legmelegebb helyet biztosítani neki.

Nagyon egészséges fajta. Ezeknél a kutyáknál évszázadok óta, sportoló van sportolóval párosítva, így ez nem is annyira meglepő. Legnagyobb nehézség az lehet a fajtánál, hogy a nagy sebességük révén nem tudnak magukra vigyázni, így a gazdiknak kell nagyon körültekintőnek lenniük. Ezek a kutyék betegséggel nagyon ritkán járnak az állatorvosnál, sajnos sérülésekkel gyakrabban. Érdemes a tenyésztő tanácsait megfogadni és a sérülések kockázata jelentősen csökkenthetőek. Például nem elengedni rossz talajon, nem indítani coursing típusú versenyeken, nem elengedni nagy hőségben a hőguta miatt, stb.

Csak ismert tenyésztőtől vásároljunk, akit informáljunk le kutyás körökben, látogassunk ki 1-1 versenyre és ott tájékozódjunk. Kizárólag FCI törzskönyvvel vegyünk kiskutyát, amennyiben elvitelkor az még nem készült el, kérjük el az alombejelentő másolatát, győződjünk meg arról, hogy a szülők törzskönyvezettek, illetve hogy a tenyésztőnek valóban van kiváltott kennel neve. Egy agár életében a kölyök vételára elenyésző hányada a majdani későbbi teljes költéségnek. Gyakori eset, hogy hobbira vesznek magukhoz gazdik kölyköt, de aztán megjön a kedvük a versenyzéshez. De mint ahogy szalonna nem lesz kutyából, így jó verseny kutya se lesz közepes vagy gyenge párosításból. Arról nem is beszélve, hogy az újdonsült gazda teljesen a tenyésztőre lesz hagyatkozva az elején, ami az edzésmódszereket illeti, így érdemes segítőkész, nyitott tenyésztőt választani, amennyiben picit is kacsintgatunk a versenyzéssel. Sose az számítson a döntésnél, hogy elsőre melyik tűnt a legcukibbnak. Hagyatkozzunk a tenyésztő tanácsára, ő jobban ismeri már a kölykök habitusát, természetét. A tenyésztő tudni fogja melyik való inkább falkába, melyik temperamentuma szerencsésebb versenyzéshez, stb. Természetesen neveléssel sokat lehet javítani (és rontani is) egy kölykön, de azért nagy előny lehet, ha a megfelelőbb egyedet visszük haza.

Örökbefogadás

A versenykennelekben gyakran keresnek gazdit 1-1 leversenyzett agárnak. A versenyeztetők tisztességesebb része nem passzolja el olcsón a leversenyzett vagy a nem elég gyors kutyát, hanem keres egy szerető otthont neki. Ezek az agarak hamar szocializálhatóak, legtöbbször nagyon gördülékeny az új otthonba való beszokás. Hamar megtanulják a tőle elvárt új dolgokat, a kinti felnőtt kutyák is szinte azonnal szobatiszták. Mint sok megtörtént eset is mutatja, nagy körültekintés mellett, akár a család macskájával is jó összeszoktathatóak.

Ganyecz Mihály vagyok, a Stemgrove Kennel tulajdonosa. Valamikor magyar agarakkal kezdtem el coursingen versenyezni, de később beleszerettem a pályaversenyzésbe, így egyenes út vezetett a pálya királyaihoz, az angol agarakhoz. Igazából csak azért váltottam fajtát, mert sportot akartam váltani. Már akkor is hittem, hogy pályán csak ezzel a fajtával van értelme versenyezni. Kennelünk csak pályaverseny vonalú kutyákkal dolgozik, leggyakrabban ausztrál, ír és amerikai vérvonalakkal. A Stemgrove Kennel kis kennel, nem születnek tömegével a kölykök. Átlagban évi egy alom született nálunk. Úgy gondolom a minőségi párosításokon túl, szintén nagyon fontos hogy a mennyiség ne érje el azt a szintet, amikor már nem lehet megfelelő gazdikat találni a kölyköknek. A gazdik kiválasztásánál a legfontosabb szempont, hogy szeressék majd a tőlünk választott kutyát, és tudjanak is vigyázni rá. A versenyzési szándék előny, de egyáltalán nem feltétel. Kölyköt csak olyan jelentkezőknek adunk, akikről feltételezzük, hogy megfelelő gazdái lesznek a kicsiknek, és úgy gondoljuk, való nekik ez a fajta.