Skót terrier

A XIX. század Skóciájában a Skót terrier elnevezés még korántsem egy fajtára vonatkozott, hanem különböző terriertípusok egész seregére, melyek rókára és borzra vadásztak, vagy a patkányokat irtották a gazdaságokban. Csak a kutyakiállítások elterjedésével, 1859-tôl próbálták a különböző típusokat különválasztani. A mai fajta ôse 1881-ben a keményszôrű (Hard-haired Scotch Terrier) elnevezést kapta, mely két évvel később változott egyszerűen skót terrierre. Ennek ellenére sokáig az Aberdeen terrier megjelölés volt használatos, mivel ez a város akkoriban a fajta tenyésztésének centruma volt, innen érkeztek a fajta legismertebb és legsikeresebb kiállítói. 1868-ban, a Yorkshire-i Craven Show-n már önálló osztályban indulhattak ezek a kutyák. 1879-ben a Kennel Club Show-n is külön osztályt vezettek be a fajta részére, ezáltal hivatalosan is elismerve azt. Erre a kiállításra egyébként 15 scottie-t neveztek. 1882-ben megalakult az első angol fajta klub, melynek elnöke J. B. Morrison volt, az első standard megalkotója. Ez a fajtaleírás, kisebb módosításokkal, ma is érvényes.

Az Egyesült Államokban az első bejegyzett egyed az 1884 szeptember 15-én született Dake. A fajta amerikai meghonosítójának John Taylor-t tartják. Németországban a századforduló táján kezdődött a tenyésztés, angol import egyedekkel. 1903-ban, Lipcsében állítottak ki először ilyen kutyát német kiállításon. A szomszédos Ausztriában 1910-ben regisztrálták az első skót terriert, Valerie Auersperg grófnő tulajdonában.

A fajta szerelmesei szerint ez a fajta a legősibb felföldi terrier, és a többi hasonló fajta a skót-angol határvidékről csupán a „Scottie” leszármazottja. Valóban, a korabeli krónikákban például Skye terrierként megnevezett kutyák nem a ma is ismert hosszú törzsű, hosszú szőrű fajtára emlékeztettek, hanem inkább a mai scottiekra. Az ősi származáselméletet támaszthatja alá három XVI. századi könyv is (Jacques du Fouilloux: La venerie, 1561; dr. Stevens: The Maison Rustique, 1572; Turberville: The Noble Art of Venerie, 1575), melyek szerzői egybehangzóan írnak le egy olyan rókára és borzra használatos kutyát, mely megfelelhet a mai fajta ősének. A XVII. században VI. Jakab, Skócia királya is megemlíti ezeket a kutyákat. Amikor I. Jakab néven Anglia királya lett, azt írta egyik levelében Laird of Caldwellnek, hogy egy tucat kutyát küldött Franciaországba ajándékként. Az Our Dogs angol kinológiai folyóirat egyik alapítója, Rawdon B. Lee szerintez a kutya legrégibb őshonos kutyafajta Nagy-Britanniában. Generációk óta népszerű fajta volt a Felföldön, ahol Skye-ként ismerték, pedig kimondottan különbözött attól a hosszú szőrű, vadászatra már nem kimondottan alkalmas testfelépítésű kutyától, mint amilyen napjaink Skye terriere. Mindezek azonban csak találgatások; ami viszont biztos, hogy kutyakiállításon először 1860-ban indítottak önálló osztályt a fajtának. Ezek az ebek azonban valójában Skye, Dandie Dinmont és Yorkshire terrierek voltak.

Sok skót meglehetősen felháborodottan figyelte ezeknek a kutyáknak a győzelmét a kiállításokon. Az elégedetlenség 1877-ben a Live Stock Journalban hosszú vitában öltött formát, számos cikk és olvasói levél taglalta, hogy milyen is egy fajtatiszta egyed. A vita olyan hevessé vált, hogy a főszerkesztő felszólította a feleket, hogy csak akkor engedi folytatni, ha mindegyik fél pontosan leírja, szerinte milyennek kell lennie az igazi scottienak. Gordon Murray kapitány eleget is tett a kihívásnak, és a Stock Keeper c. lapnak írt levelében részletesen kifejtette elképzelését az ideális egyedről.

Ez lecsillapította a kedélyeket, és 1880-ban J. B. Morrison már a hivatalos fajtaleírást fogalmazta, melyet mindegyik fél elfogadott. A standard lényegi pontjait a későbbi változtatások is megőrizték. 1882-ben megalakult a közös angol-skót fajtaklub, melynek elnöke J. B. Morrison volt, de ahogyan a fajta iránti érdeklődés nőtt, mindkét ország önálló klubot szervezett, melyek azonban harmonikusan tudtak együttműködni. Az Egyesült Államokkal John Naylor ismertette meg a faját. 1883-ban egy tenyészpárt importált, Tam Glent és Bonnie Belle-t. Az AKC törzskönyvében az első regisztrált skót terrier egy Dake nevű csíkos kan volt, melyet 1884. szeptember 15-én született, apja Naylor Glenlyon nevű kutyája volt. Németországban a századforduló táján kezdődött a tenyésztés, angol import egyedekkel. 1903-ban, Lipcsében állítottak ki először ilyen kutyát német kiállításon. A szomszédos Ausztriában 1910-ben regisztrálták az első egyedet, Valerie Auersperg grófnő tulajdonában. Finnországba 1928-ban érkezett az első egyed, Anna Eklund „Highland” kennelébe. A Scotch Lassie nevű szukát a hölgy egy állatkereskedésben vette. Egy évvel később már egy igazi tényészszukát importált Angliából: Heather Jean volt a finn állomány „ősanyja”. Anna Eklund egyébként nem csak a fajta tenyésztésében volt úttörő, hanem ő volt az első női bíró Finnországban. A XX. század végére az egykori rókavadász kutya sok országban a legnépszerűbb fajták közé tartozott. Számtalan híres közéleti személyiségnek, színésznek vagy sportolónak volt scottieja, például Gábor Zsa Zsának, Ronald Reagennek és Liza Minellinek is. A leghíresebb skót terrier minden bizonnyal Fala volt, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök kutyája. Fala 1940. április 7-én született, Margaret Stuckley, az elnök unokanővére ajándékozta Rooseveltnek. Habár nem Fala volt az első Scottie a fehér Házban – Franklin Rooseveltnek többek között már volt egy Duffey és egy Mr. Duffey nevű kutyája, de őt szerette a legjobban, szinte mindenhova magával vitte. Falának még most, évtizedekkel halála után is saját honlapja van. George W. Bushnak is voltak skótjai. Az elnök szinte mindenhova magával vitte a kis  kedvenceit.

Zömök kutya, mérete alkalmassá teszi a kotorékmunkára, rövid lábú, nagyon érdeklődő természetű és mérete ellenére nagy erőt és fürgeséget sugároz. Rövid végtagjai dacára nagyon fürge és aktív. Fej: Hosszú, de a kutya méretével arányos. A koponya hossza megfelelő szélességet tesz lehetővé, ennek ellenére a koponya keskenynek tűnik. Szinte lapos. Stopja: Enyhe, de érzékelhető, közvetlenül a szemek előtt az arcorri rész és a koponya között. Orrtükör: Nagy, oldalról nézve az áll felé hátra nyúló. Pofa: Az arcorr erőteljes és általában mély, a koponya és az arcorri rész azonosan hosszú. Nagy fogak, szabályos és egyenletes ollós harapással, aminél a felső metszőfogai szorosan az alsó metszőfogakra zárnak és a fogak merőlegesen illeszkednek az állkapocsba. Pofa: A járomcsont nem kiugró. Szem: Mandula alakú, sötétbarna, meglehetősen távol illesztett és mélyen a szemöldök alatt ágyazott. A tekintet merészséget és intelligenciát sugároz.. Fül: Finom, vékony, hegyes és egyenesen hordott. A fejtetőn magasan és egymáshoz nem túl közel tűzött. Nagy, a tövénél széles fülek nagyon nem kívánatosak. Nyak: Erőteljes és mérsékelten hosszú. Hát: Arányosan rövid és jól izmolt, egyenes. Ágyék: Erőteljes és mély. Mellkas: A jól ívelt bordák mély mellkast alkotnak és jól hátra illesztenek. A mellkas és a hátsó végtagok között erős a kapcsolat. Farok: Közepesen hosszú, hogy a kutya kiegyensúlyozottnak tűnjék. A tövénél vastag és a vége felé elvékonyodó. Magasan tűzött és magasan vagy enyhén ívelten hordott. A fej izmos, nemes, mérsékelten hosszú nyakon helyezkedik el. A nyak hosszú, hátra illesztett lapockákba illeszkedik. A mellkas igen széles a mellső lábak között. Az előmell láthatóan egyenes, erős csontú, a mellső lábak előtt helyezkedik el. Könyök: Nem lehet sem kifelé forduló, sem a test alá helyezett. Mellső lábközép: Egyenes. Hátsó végtagok: A kutya nagyságához képest figyelemreméltóan erőteljes. Erőteljes, széles combok. Térd: Jól szögelt.
Hátsó lábközép: Rövid, erőteljes, sem kifelé, sem befelé nem forduló. Megfelelő nagyságú mancsok, jól párnázott talppárnák, az ujjak jól íveltek és zártak. A mellső láb mancsai kissé nagyobbak mint a hátsók. Szőr: Feszesen simuló, kettős szőrtakaró, az aljszőr rövid, sűrű és lágy. A fedőszőr kemény, sűrű és drótos tapintású, a kettő együtt az időjárás viszontagságai ellen védő réteget nyújt. Szín: Fekete, búzaszínű vagy a brindle (csíkozott) bármely árnyalata. Laikusok gyakran nevezik fekete westinek.

Szívós és bámulatos alkalmazkodóképességgel rendelkezik. Igazi skót abban az értelemben, hogy tartózkodó természetű, nem szenvedélye az ömlengés vagy a felesleges fecsegés. Ragaszkodását nem adja ki mindenkinek. Rendszerint egy személyt szeret kitüntetni rajongásával, de jó fajta türelmet tanúsít más emberek iránt is. A függetlenség egyike a legerősebb tulajdonságainak.Nem szereti ha korlátozzák, de azt sem ha ő áll a középpontban. Viszont meglepően jól nevelhetőek. Hogy megfeleljen gazdájának szorgosan tanul és szereti, ha dicsérik. Túlságos szigor esetükben nem tanácsos, mert jellemét elrontjuk ezzel. Lakásban, kertben egyaránt tarthatóak.

Nagyon kellemes lakótárs, érzékenyen reagál gazdája hangulatára és alkalmazkodik hozzá. Bármilyen játékra kész, de a lakásban nyugodtan is tud viselkedni. Autó és utazáskedvelő. Mozgásigénye közepes, de fiatalon sok foglalkozást igényel. Visszafogottság, ragaszkodás a családjához, éberség, okosság és egy kis önfejűség jellemzi karakterét. Kotorékeb lévén hajlamos az ásásra. Más kutyákkal kevésbé kötözködő, de ha megtámadják nem hagyja magát. Érdemes kölyökkorától hozzászoktatni a kisebbekhez, hogy felnőttként gyerekbarát kedvenc legyen. Olyan gyermekekkel nevelkedve, akik tiszteletben tartják független természetét, alkalmazkodik. Alapvető méltósága azonban arra készteti, hogy kerülje a durva játékokat. Leginkább a nagyobb gyerekekkel jön ki jól, a kisebbekhez érdemes korán hozzászoktatni. Mivel vérében van a vadászat, szabadtéren mindig pórázon kell tartani, mert könnyen egy kisebb zsákmány után eredhet.

Azon kutyák közé tartozik, amelyek alig szórnak szét szőrszálakat a lakásban. A szőrtakaró rendszeres ápolást, fésülést és trimmelést igényel. A kutya vastag szőrkoronáját rendszeresen, legalább 3 havonta formára kell trimmelni. A trimmelés az elhalt szőrszálak trimmelőkéssel vagy kézzel történő szakszerű eltávolítását  (kitépését) jelenti, amivel serkentjük az új, kemény és erős színű szőr növekedését. A trimmelést, az ollóval, de főleg géppel történő beavatkozást, mivel ezen műveletek komoly gyakorlatot igényelnek és teljesen el is rondíthatjuk vele a kutyánk  bundáját bízzuk kutyakozmetikusra. Hobbi kutyáknál elegendő 2- 3 havonta megcsináltatni ezeket szépítő, de ugyanakkor állategészségügyi szempontból is fontos beavatkozásokat. Kiállítási kutyák esetében más a helyzet. Ezeknél a kutyáknál  lényegesen gyakrabban, néhány hetente újra és újra kezelésbe kell venni a bundát és folyamatosan el kell végezni rajta a szükséges fazon igazításokat, ha eredményesen akarunk szerepelni kedvencükkel a kiállításokon. A szőr gondozása ugyanakkor nem csak a kozmetikus feladata. ( Ha csak nincs elég időnk, és pénzünk, hogy hetente többször is felkeressük. ) Nagyon fontos, sőt elengedhetetlen az otthoni rendszeres szőrápolás is. A szőr összecsomósodásának, filcesedésének elkerülése érdekében még a rendszeresen kozmetikushoz járó kutyákat is ajánlott gyakran ( hetente 1- 2 alkalommal ) átkefélni, átfésülni. Csak így lehet megelőzni a filcbontással járó sem a gazdinak sem a kutyusnak nem kellemes műveletet. Kutyáink szőrének rendben tartása, gondozása részét kell, hogy képezze az irántuk érzett szeretetünknek.

VONWILLEBRAND’S DISEASE (VWD)

Ezt a súlyos véralvadási rendellenességet korábban felismerték a Scottie -ban, de ma nem gyakran fordul elő, köszönhetően a mutáció azonosítására szolgáló egyszerű DNS -teszt széles körű alkalmazásának.

 CRANIOMANDIBULAR OSTEOPATHY (CMO)

Szerencsére már ritka a Scottie-ban, a CMO az állkapocs csontjainak genetikai betegsége, jellemzően a 4-7 hónapos kölyköknél kezelhető. 2018 -tól rendelkezésre áll egy DNS -teszt az érintett, hordozó és mentes kutyák azonosítására. Ezzel az eszközzel a tenyésztők programjaikban teljesen elkerülhetik ezt a betegséget.

SCOTTIE CRAMP

A Scottie Cramp valójában nem izomgörcs -rendellenesség, és nem is roham. A görcs a kémiai neurotranszmitter genetikai diszfunkciója, amelyet a kutya izmait irányító idegek termelnek. Az érintett kutyák nyugalomban normálisak, és normális járóképességgel rendelkeznek, amíg stresszessé nem válnak. Több perces megerőltető tevékenység és/vagy izgalom után az érintett kutya meggörbítheti a hátát, mereven járhat, mozgásképtelenné válhat és akár oldalára is dőlhet. A stimuláció megszűnése után rövid idő múlva a kutya felépül és teljesen normálisnak tűnik. A Scottie Cramp nem fájdalmas, epizodikus rendellenesség, és nem veszélyezteti a kutya minőségét vagy élettartamát. Sok érintett kutya megtanulja önállóan kezelni a problémát és a tünetek megjelenése előtt leáll. Néha az érintett kutya, aki csak pórázon jár, vagy akinek soha nincs lehetősége erőteljes futásra, egyáltalán nem mutat egyértelmű tüneteket. 2018 -ig a Scottie Cramp -ot okozó mutációt még nem azonosították, így jelenleg nem áll rendelkezésre DNS -teszt. A Scottie Cramp előfordulási gyakorisága drámaian csökkent az almokban, ahol a tenyésztők gondosan kutatnak, és kerülik a törzskönyveket, amelyekben előfordult ez a betegség.

 A fajta idősebb korban hajlamot mutat a májfunkciós értékek megemelkedésére. Az ebben érintett kutyák élethossz kilátásai teljesen normálnak mondhatók. Egyelőre nem ismert az értékek emelkedésének oka, vélhetően valamilyen enzimzavar áll a háttérben. Idősebb kutyáknál még gyakori a hólyagrák.

Összességében egy robusztus fajta, amely elegendő mennyiségű mozgás és egészséges táplálás mellett 12 vagy akár több évig is elélhet.

Hazánkban ritka fajta, kevés tenyésztő foglalkozik a fajtával. Általában több hónapot, akár egy évet is kell várni egy kiskutyára. Ha kiskutyát szeretnénk vásárolni vegyük fel tenyésztőkkel a kapcsolatot, beszéljünk meg személyes találkozót velük! Egy lelkiismeretes és a fajtáért elkötelezetten dolgozó tenyésztő szívesen beszélget a fajta szimpatizánsaival akár órákat is, megosztva a leendő gazdival minden fontos információt, ami a fajtával kapcsolatosan illetve amit a saját tenyészetével, kutyáival kapcsolatosan tudni érdemes. Törzskönyvezetten, chippezve, oltásokkal ellátva és többszöri féregtelenítésen átesve kerülnek az új családokba. A tenyésztő az új tulajdonosnak mindent elmond, amit a fajtáról valamint a kiskutyáról, a családfáról tudni kell. Ha származási lap és chip nélkül kínálnak nekünk kiskutyát eladásra, akkor tudhatjuk, hogy az illető nem „igazi” tenyésztő, inkább szaporító. Kutyakiállításon megismerni a tenyésztőket tűnik az egyik legmegbízhatóbb megoldásnak. Ráadásul az ott kiállítók többsége szívesen beszél a fajtáról, amivel foglalkozik.

Óriás schnauzer és foxterrier fajták tenyésztése után 1999-től foglalkozom a scottiekkal. A fajtával 1998-ban ismerkedtem meg, egy barátom által, akitől az első skótomat kaptam, s innentől szerelmese lettem ennek a fajtának. Rendszeresen járunk kiállításokra. Kennelünkből számos Champion kutya került ki. A tőlünk származó kiskutyák gazdijaival igyekszünk a kapcsolatot tartani.